Fegyveres rablás Makón - ítélet a Szegedi Ítélőtáblán

2007.02.18. Jogi Fórum / Szegedi Ítélõtábla

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a Csongrád Megyei Bíróság I. fokon meghozott döntésének legfontosabb rendelkezéseit abban az ügyben, amelyben egy
mezőberényi őstermelőt, Cs.Cs.-t jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablással, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértéssel és lőszerrel való visszaéléssel vádoltak meg.

Így a vádlott 7 év 6 hónap fegyházbüntetése és 8 év közügyektől eltiltása jogerőre emelkedett. A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A letartóztatása előtt őstermelőként dolgozó, büntetlen előéletű I. rendű vádlott élettársi közösségben élt a II. rendű vádlottal, két kiskorú gyermekéről gondoskodott. Családjukat elsősorban az I. rendű vádlott jövedelméből (havi 300-500 ezer forint) tartották el, aki libatöméssel foglalkozott. Az I. rendű vádlott 2003 nyara óta állt szerződéses kapcsolatban egy makói kft.-vel, amely rendszeresen felvásárolta az I. rendű vádlott által nevelt libákat.

Az I. rendű vádlott 2005 második felében úgy döntött, felhagy a libatöméssel, s más úton szerez pénzt. Elhatározta, hogy a kft. tulajdonosát, I. Györgyék családját rabolja ki, akikről tudta, hogy a leadott libák után minden hét keddjén fizetik ki a termelőket, s ilyenkor jelentős készpénzzel rendelkeznek.

Az I. rendű vádlott vett a békéscsabai piacon két darab, elektromos sokkolóként is használható zseblámpát, Budapesten pedig vásárolt egy gázriasztópisztolyt. A bűncselekmény elkövetése előtt, 2005 szeptemberében egy kölcsönkért autóval terepszemlét is tartott I.-ék makói házának környékén, s közölte élettársával, hogy Makóról pénzt akar szerezni. A részleteket nem tárgyalta meg az élettársával, így a II. rendű vádlott csak arról tudott, hogy párja I.-éktől 5-10 millió forint körüli összeget akar ellopni.

2005. október 3-án az élettársak az ismét kölcsönkért kocsival elutaztak Mezőberényből Makóra, ahova 4-én hajnalban 2 óra körül értek át. A II. rendű vádlott a kocsiban maradt, és várta az I. rendű vádlott telefonhívását, aki elrejtőzött I.-ék háza közelében, egy bokros részen. A kft. tulajdonos lánya, B.-né I. Anikó október 4-én 2 óra 40 perc körül érkezett szülei fent említett házához, ahonnan kihozott egy számzáras aktatáskát, benne az I. Kft. 12,2 millió forintjával, amiből a termelőket akarták kifizetni. A táskát az asszony betette a kocsijába, beült a vezetőülésre, és várta az anyját, aki néhány perccel később lépett ki a házából, és ő is beült a kocsiba.
Az I. rendű vádlott ekkor előjött rejtekhelyéről, fejére húzott álarcban az autóhoz szaladt, jobb kezében gázpisztolyát tartotta, s beszállt a kocsi hátsó ülésére. D.-né I. Anikó – meglátva a támadó fegyverét – rákiabált: vigye el a táskát, csak az anyját ne bántsa. Az I. rendű vádlott kiemelte a táskát a kocsiból, és elszaladt. A kft. tulajdonos felesége berohant a házba, szólt a férjének a történtekről, D.-né I. Anikó pedig üldözőbe vette a rablót autóján, mire az I. rendű vádlott gázpisztolyából lövést adott le a kocsira, majd tovább menekült. Az üldözés során D.-né I. Anikó többször is felszólította az I. rendű vádlottat, hogy dobja el a táskát, aki ezt meg is tette, s egy vizesárokban próbált elrejtőzni, de üldözője felfedezte, és ráirányította az autó fényszóróját.

Ekkor érkezett a helyszínre I. György, s ezt követően már ő üldözte a tovább menekülő tettest. Amikor utolérte, s kiszállt a kocsiból, az I. rendű vádlott egy léccel megütötte, majd dulakodni kezdtek. Egy idő után az I. rendű vádlott felhagyott az ellenállással, s kiérkeztek a rendőrök is. A bántalmazás során I. György sértett maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket szenvedett a kezén.

A II. rendű vádlott időközben Makó belterületén autózott, majd amikor hiába hívta élettársát mobilon, s érezte, hogy valami közbejöhetett, élettársa terve vélhetően nem sikerült, hazautózott.

A fenti bűncselekménnyel összefüggésben a mezőberényi rendőrök házkutatást tartottak az I. rendű vádlott lakásán, s ott 27 darab TT és 44 darab Makarov töltény találtak a garázsban – olvasható az I. fokon eljáró bíróság ítéletében.

Jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés és lőszerrel való visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek a Csongrád Megye Bíróság 2006. október 3-án Cs.Cs.a (1973 – mezőberényi lakos) I. rendű vádlottat, s ezért őt 7 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte és 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ügy II. rendű vádlottja, H. Mónika (1978 – cserkeszőlői lakos) jelentős értékre elkövetett lopásért, amit bűnsegédként követett el, 1 év 6 hónap, 4 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A II. rendű vádlott esetében a döntés jogerőre emelkedett, az ítélet ellen az I. rendű vádlott és védője enyhítés érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
BÜNTETŐJOG