Az Európai Bizottság javaslata, amely a mobilszolgáltatókat az ún. roaming (barangolási) díjak csökkentésére kötelezné, a tagállamok nézeteltérései miatt mégsem kerül az Európai Parlament elé.

Az EP ezen a héten (2007. május 9.) szavazott volna a külföldről indított vagy fogadott mobiltelefonálási díjak csökkentésének tervezetéről, ám az EU-tagállamok kétnapos tárgyalás után sem tudtak megegyezni a szövegről. A szavazást két héttel halasztották el, így a képviselők május 21-23-ai plenáris ülésükön szavazhatnak a javaslatról.

Viviane Reding, információs társadalomért felelős biztos, aki a tervezetet 2006-ban beterjesztette, szerette volna elérni, ha az új szabályok már a nyáron életbe léphetnének. Ilyenkor ugyanis a mobilszolgáltatók óriási bevételre tesznek szert a nyaralásokra induló európaiak telefonhívásaiból.

Egyelőre nincs egyetértés az árak meghatározásában és abban, hogy a fogyasztóknak maguknak kell-e kezdeményeznie az alacsonyabb díjra való átállást, vagy azt kötelező legyen-e automatikusan azt a szolgáltatónak megtenni. A parlamenti jelentéstevő szerint a percentkénti barangolási díj nem lehetne több 40 euró centnél a kimenő, és 15 euró centnél a fogadott hívások esetén. A jelenlegi árak egyes tagországokban akár a percenkénti 12 eurót is elérhetik.

A képviselők javaslata szerint az új díjak automatikusan járnának, anélkül, hogy a fogyasztóknak meg kellene változtatniuk szerződéseiket és a változásért díjat kellene fizetniük.

Franciaország, Nagy-Britannia és Spanyolország azonban magasabbra tenné a maximum díjat – szerintük 60 cent lehetne a kimenő, és 30 cent a fogadott hívások percenkénti díja. A tagállamok a fogyasztóktól tennék függővé, hogy elintézzék maguknak az alacsonyabb külföldi percdíjakat. Más tagországok – köztük Magyarország, Észtország, Hollandia, Dánia, Finnország és Lengyelország inkább a parlamenti javaslatot támogatja.

A halasztás azonban veszélyeztetheti Reding célját, hogy a jogszabályt még a nyári szünet előtt el kell fogadni. Amennyiben az EP május végén megszavazza a javaslatot, a tagállamok telekommunikációért felelős miniszterei június 7-én bólinthatnak rá véglegesen a jogszabályra. A további csúszás azonban már azt jelentené, hogy a jogalkotási folyamatot szeptember-októberre kell halasztani.