Megjelent az EU rendelete a roamingról - még a nyáron csökkenhetnek a barangolási díjak

2007.07. 2. Jogi Fórum / NHH

Az előzetes bejelentésnek megfelelően június 29-én, pénteken megjelent az Európai Parlament és a Tanács rendelete a roaming-szolgáltatásról. A rendelet holnap lép hatályba és hatására az elkövetkező három hónapban jelentősen, esetenként 40-60 százalékkal csökkennek majd az Unión belüli roaming-szolgáltatás díjai, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság pénteken.

A rendelet nyomán a ma nehezen áttekinthető, esetenként a szomszédos országokban is nagyon különböző és indokolatlanul magas roamingárak átláthatóak és a jelenleginél lényegesen alacsonyabbak lesznek.

A rendelet szerint az uniós szolgáltatóknak minden ügyfelüknek fel kell kínálniuk az úgynevezett Eurotarifát, de természetesen tehetnek a rendeletben foglaltnál is kedvezőbb ajánlatot.

Az Eurotarifa szerint az Unióban roamingoláskor a hívásfogadás díja legfeljebb nettó 24 Eurocent 250 Ft-os euró/forint árfolyammal számolva legfeljebb bruttó 72 Ft lehet. Az Unióban barangolva a hívás (haza, vagy máshová az Unió területén belül) legfeljebb nettó 49 eurócentbe kerülhet, azaz nem lehet drágább bruttó 147 Ft-nál. *

Az Eurotarifa szerinti díjakat 2008. augusztus 30-án 2-2 centtel, 2009. augusztus 30-án pedig további 3-3 centtel csökkenteni kell.

A szolgáltatóknak egy hónapon belül minden ügyfélnek személyes ajánlatot kell tenniük. Amennyiben az ügyfél az abban foglaltakat elfogadja, akkor a szolgáltatónak az új roamingtarifákat egy hónapon belül aktiválnia kell - így jó esetben már augusztusban is olcsóbban lehet majd roamingolni az Unióban, mint most.

Amennyiben az ügyfél nem reagál a szolgáltatói ajánlatra, akkor a rendelet kihirdetése után 3 hónappal - azaz szeptember végén - automatikusan átkerül az Eurotarifába. Elképzelhető azonban az is, hogy valakinek már most jobb roamingtarifái vannak, mint amilyeneket a rendelet előír. Ebben az esetben ő az ajánlat megküldése után természetesen jelezheti majd a szolgáltatónak, hogy nem kéri az új árakat és akkor maradnak a jelenlegi díjak.

A szolgáltatók a rendelet végrehajtása során a tarifaváltásért nem számíthatnak fel külön díjat. A rendeletben foglaltak betartását a Nemzeti Hírközlési Hatóság fokozott figyelemmel fogja kísérni, az elkövetkező átmeneti időszakban pedig folyamatosan tájékoztatni fogjuk a fogyasztókat a különböző határidőkről és tennivalókról.

A rendelet a 27 tagú Európai Unió valamennyi mobilszolgáltatójára vonatkozik, de nem érinti az Unión kívüli roamingolás költségeit, azaz nem vonatkozik például arra az esetre, amikor egy magyar előfizető Horvátországban, Szerbiában, Ukrajnában, vagy valamely Európán kívüli országban használja a telefonját. A rendelet nem szabályozza az SMS és MMS díjakat, de az NHH, miként a többi uniós hatóság is, ezek árának alakulását is figyelni fogja.

Roamingolásnál, azaz amikor a hazai mobilt külföldön használjuk, fizetni kell a hívásfogadásért. Ennek az az oka, hogy a hívó fél, aki nem feltétlenül tudja, hogy a hívott külföldön tartózkodik csak a hazai díjat fizeti, míg a többletköltségeket a hívott fél állja, amennyiben fogadja a hívást.

Amennyiben külföldről hívunk egy hazai számot és a hívott itthon tartózkodik, akkor csak a híváskezdeményezés roamingdíját kell kifizetni (a hívó félnek), de ha a hívott fél is külföldön van, akkor a hívásfogadásért neki is fizetnie kell.

A jelenleg érvényes roamingtarifákról a www.tantusz.nhh.hu oldalon tájékozódhat.


*Azokban az országokban, ahol nem az euró a fizetőeszköz - így Magyarországon is - a kezdeti díjkorlátokat az Európai Központi Bank által az Európai Unió Hivatalos Lapjábanközzétettek alapján, 2007. június 30-án érvényes referencia átváltási árfolyam alkalmazásával kell meghatározni.

  • kapcsolódó anyagok
HÍRKÖZLÉS