Egy ismert bűnöző vagyonleltárát, politikai kapcsolatrendszerének térképét tartalmazza az az államtitkokat tartalmazó irat, amelyet valaki a múlt héten lopott el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) épületéből – értesült a Független Hírügynökség.

Úgy tudni, az ügyben elrendelt tényfeltáró és célellenőrzés során az iroda Aradi utcai épületében dolgozó rendőröket már hazugságvizsgálatnak vetették alá, szerdán délután az NNI vidéki munkatársait is Budapestre rendelték.

Az NNI-nél elrendelt belső vizsgálat eredményéről nem tudni, de egyelőre az ügyészség nem kapcsolódott be a nyomozásba, tehát nem merült fel annak gyanúja, hogy rendőr vitte ki az épületből az eltűnt iratokat. A rendőrségnél poligráfos vizsgálaton esett át mindenki, akinek köze lehetett a titkosított irathoz vagy azzal a bűnözővel, akiről a dokumentumok készültek.

Rendőr gyanúsítottja még nincs az ügynek, noha az ilyen titkos iratokat páncélszekrényben kell őrizni, tehát bizonyos, hogy megszerzéséhez rendőri segítség, esetleg nagy ügyesség szükséges. Ha a lopásban rendőr nem segédkezett, a titkos iratot akár egy ügyvéd is megszerezhette – mondta el a Független Hírügynökségnek egy névtelenül nyilatkozó rendőr. Hozzátette: a rendőrség tulajdonképpen azt várja, hogy valaki nyilvánosságra hozza a dokumentumot vagy annak egyes elemeit, mert azon a szálon elindulva felgöngyölíthető a bűncselekmény.

A Nemzeti Nyomozó Iroda keddi tájékoztatása szerint július 24-e és július 31-e között valaki eltulajdonított egy államtitkokat is tartalmazó iratot. Az államtitoksértés ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztálya nyomoz, mert az NNI elfogultságot jelentett, az Országos Rendőr-főkapitányság a BRFK-t bízta meg a nyomozás vezetésével.

Az ügy eddig feltárt körülményei alapján feltételezhető, hogy az ismeretlen tettes célja nem magának az államtitoknak a megismerése, hanem a Magyar Rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda lejáratása volt. A belső vizsgálat eddigi adatai szerint biztosan állítható, hogy az eltulajdonított dokumentum egy újságíróhoz jutott el, azonban mások birtokába is kerülhetett, ezért szükségesnek látjuk felhívni a figyelmet arra, hogy az irat tartalma továbbra is államtitkot képez, bármilyen közlése, illetéktelen személy számára történő hozzáférhetővé tétele vagy illetékes személy részére hozzáférhetetlenné tétele súlyos, 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – áll a rendőrség hivatalos honlapján közzétett keddi közleményben.

A minősített adatok tárolásával kapcsolatban a törvény azt mondja, hogy a tárolásra, őrzésre kijelölt helyiséget a minősített adatok fokozott védelméhez szükséges technikai, elektronikai eszközökkel, például vasráccsal, riasztóberendezéssel és tűzjelzővel kell felszerelni, és lemezszekrényben kell őrizni. Az államtitoknak minősülő adathordozó őrzésére kizárólag biztonságos zárszerkezettel és biztonsági lakattal védett tárolási megoldás alkalmazható és lehetőség szerint gondoskodni kell kombinációs zár rendszeresítéséről is.