Mégis elveszik üzemeltetőjétől a Minimax.hu domaint

2001.08.13. origo

A Fővárosi Bíróság előzetes határozatában 8 napot adott a Minimax Bt. tulajdonosainak arra, hogy lemondjanak a minimax.hu internetcím használatáról, amelynek sorsa a folyamatban lévő per végén dől majd el.

A domainnel megegyező nevű tévécsatorna által indított perben eljáró bírónő nem vette figyelembe az Internetszolgáltatók Tanácsa által két hónapja hozott, ezzel ellenkező ítéletet. A Minimax Bt.-t a gyerekeknek szóló tévécsatornát üzemeltető Minimax Műsorszolgáltató Rt (korábban Blue Notes Rt.) perelte be, amiért az tavaly januárban regisztráltatta a minimax.hu domaincímet. A tévétársaság állítása szerint a Bt. ezzel súlyosan megsértette a rajzfilmcsatorna védjegyeit, valamint az erőszakmentes televíziózásról kialakított imidzsét.

A Fővárosi Bíróság mostani előzetes határozatának kiadása során nem vette figyelembe azt a korábbi döntést, amelyet az Internetszolgáltatók Tanácsa (ISZT) májusban hozott meg. A szervezet választott bírósága akkor úgy találta, a minimax.hu megléte nem sérti a rajzfilmcsatorna jogait.

A kérdéses weboldal linkgyűjteményként szolgál, ahonnan a látogatók képregényeket, játékokat, beszélgető-csatornákat, rajzfilmek honlapjait érhetik el. A Minimax Bt. közleménye szerint a közösségi-művelődési szolgáltatásokat kínáló weboldal non-profit jelleggel üzemel, a vállalat működtetését nem haszonszerzés céljából végzi. A cégbírósági bejegyzésekből kiderül, hogy a Minimax Műsorszolgáltató Rt. jogi ügyeit Lissák Marcell, az ORTT elnöknőjének férje látja el. Lissák ellen sikkasztás gyanúja miatt büntetőeljárás is folyamatban van: az ügyvédet tavaly novemberben elsőfokon két év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

A minimax.hu domainvita sok vonatkozásában hasonlít az Axelero Rt. (akkori nevén MATÁVnet Rt.) és az Origo Ingatlan Kft. közötti perre. Mint ismeretes a korábbi ügyben is előzetes határozatban mondta ki a Fővárosi Bíróság az origo.hu domain cím használatának felfüggesztését. Mindkét esetben ugyanaz a bírónő, Dr. Turi Mária folytatta le az eljárást. A Minimax Bt. a döntés ellen fellebbezést nyújt be a Legfelsőbb Bíróságra, amely során eljárásügyi szabálytalanságokra, valamint a bíróság internetes ügyekben való járatlanságára és a jogi háttér hiányosságaira kíván hivatkozni.

  • kapcsolódó anyagok
DOMAIN-NÉV