Az uzsorakölcsön jelenleg nem bűncselekmény, de nap mint nap hallani azzal összefüggő erőszakos bűntettekről. Napirendre került a szakemberek körében, hogy az uzsoratevékenységet ismét büntetőjogilag szankcionálják – mondta Tóth Mihály büntetőjogász.

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón az uzsorakölcsönt a nagycsécsi gyilkosság egyik lehetséges motívumának nevezte. Hétfőre virradóra ismeretlen tettesek Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két nagycsécsi házra; egy 43 éves férfi és egy 40 éves nő a támadásban életét vesztette.

A miniszter közölte, hogy a kormány az uzsorakölcsönnel kapcsolatban a büntető törvénykönyv módosítását kezdeményezte. A javaslat új bűncselekményként definiálja az uzsorakölcsönt, ha az a hitelfelvevő anyagi ellehetetlenülését eredményezi. Az uzsorakamattal hitelező alapesetben kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel lenne sújtható, de ha bűnszövetkezetben követi el a cselekményt, akár nyolc év börtönbüntetést is kaphatna.

Tóth Mihály büntetőjogász elmondta: az ilyen jellegű kölcsönzés hosszú időn át büntetendő cselekmény volt a magyar jogban. Az 1990-es évek elején került ki a Btk.-ból az üzletszerű pénzkölcsönzés abból a megfontolásból, hogy ez a piacgazdaság természetes velejárója.

“Azóta isszuk ennek a levét” – jegyezte meg a több évtizedes szakmai múlttal rendelkező egyetemi tanár.

Hozzátette, hogy az üzletszerű pénzkölcsönzés helyébe került jogszerűtlen pénzügyi tevékenység bűncselekménye gyakorlatilag egy halott tényállás, évente alig 10-12 ilyen ügyre derül fény, holott uzsorakölcsönről és az ahhoz társuló súlyos, erőszakos bűncselekményekről – például önbíráskodásról vagy zsarolásról – nap mint nap hallani.

Éppen ezért fontolgatják a szakemberek a másfél évtizede megszüntetett büntető törvénykönyvi paragrafus visszaállítását – nyilatkozta Tóth Mihály.