A jelenlegi tanúvédelmi szabályok csak az érintettek fizikai őrizetére terjednek ki, míg ez az előterjesztés akár a tanúk, sértettek, az igazságszolgáltatással együttműködő bűnbánó maffiózók “eltüntetését” is lehetővé tenné üldözőik elől – mondta el Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának ülésén a Belügyminisztérium illetékese. Az ülésen szóba került a közbeszerzések átláthatóságának témája is. A bizottság általános vitára alkalmasnak találta a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával összefüggő tapasztalatairól, valamint az elmúlt három évben végzett tevékenységéről szóló beszámolóival kapcsolatos előterjesztést. Berényi Lajos, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke elöljáróban elmondta: a beszámolók nem foglalkoznak az autópálya-építés ügyével, ugyanis az állami garanciavállalás miatt a vonatkozó törvény nem írja elő közbeszerzési eljárás lefolytatásának kötelezettségét.