Viták az adatvédelmi ombudsmanról

2001.08.30. Internetto/MTI

A Fidesz-frakció elnöksége szerint Berki Ádám felkészült, a törvény előírásainak mindenben megfelelő adatvédelmi ombudsmanjelölt.

A Fidesz-frakció elnöksége szerint Berki Ádám felkészült, a törvény előírásainak mindenben megfelelő adatvédelmi ombudsmanjelölt. Az ellenzék viszont vele szemben olyan méltánytalan, a törvényesen túlmenő feltételek teljesítését követeli meg, amelyeket az előző adatvédelmi biztos esetében nem támasztott - tartalmazza a Fidesz-frakció elnökségének keddi, budapesti üléséről kiadott nyilatkozat.

Az ülésen elhangzottakról a Fidesz-frakció sajtóirodája tájékoztatta közleményben az MTI-t. A közlemény szerint a jelölt személyéről a parlamenti frakciók vezetői - akárcsak a már megválasztott ombudsmanok esetében - a köztársasági elnök jelenlétében többször is egyeztettek, de ezek nem vezettek eredményre, így a jelölés a köztársasági elnök joga és kötelezettsége maradt.

  • A mostani eset nem az első: az ellenzék már a köztársasági elnök első javaslatát sem tartotta tiszteletben, nem szavazta meg a parlamentben a jelöltet, és a második jelölt elutasításával újabb súlyos alkotmányos mulasztásba sodorja az Országgyűlést - áll a közleményben.

A dokumentum leszögezi: az ellenzék viselkedése azért is elmarasztalható, mert már Berki Ádám meghallgatása előtt eldöntötték, hogy jelölését nem fogják támogatni. A megalapozott döntés és a parlamenti tisztesség is azt kívánta volna, hogy döntésüket csak a jelölttel való megismerkedés, kérdéseik megfogalmazása, a válaszok értékelése után hozzák meg.

  • A Fidesz-frakció felháborítónak tartja, hogy az ellenzék a meghallgatáson a jelölt vallási hovatartozását firtatta. Ez a lelkiismereti és vallásszabadság durva megsértése - tartalmazza a nyilatkozat. A nyilatkozat arról is beszámol, hogy a frakció szerint a köztársasági elnök jól döntött, amikor az országgyűlési biztosok testületébe az elméleti szakértők mellett a joggyakorlattal is tisztában lévő, magas képzettségű jogászt javasolt.
  • Bízunk benne, hogy a hamarosan sorra kerülő parlamenti döntés előtt az ellenzék felülvizsgálja elutasító álláspontját - zárul a közlemény.