Alkotmánybírósághoz fordult a Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK) azért, hogy az semmisítse meg az Országos Választási Bizottságnak (OVB) az egyenlő mértékű nyugdíjemelés érdekében kiírt népszavazási kezdeményezésre vonatkozó határozatát – közölte az érdekképviseleti szervezet csütörtökön.

Az OVB január végén hitelesítette azt a kérdést, amelynek kezdeményezői azt akarják elérni, hogy a nyugdíjemeléseknél minden nyugdíjas nyugdíját – nyugdíjának összegétől függetlenül – egységesen, azonos összegben emeljék.

Beadványában a NYOK kiemeli, hogy a népszavazásra feltett kérdést – “Egyetért-e Ön azzal, hogy a nyugdíjemelésnél minden nyugdíjas nyugdíját – nyugdíjának összegétől függetlenül – egységesen, egyenlő (azonos) összegben emeljék?” – alkotmányellenesnek találja és ebből következően az durván sérti a nyugdíjas társadalom érdekeit.

A szervezet emlékeztet: az Alkotmány kimondja, hogy a Magyar Köztársaság polgárainak joguk van a szociális biztonsághoz. Az Alkotmány módosítása óta a szociális biztonság mellett a tulajdon védelméből, a vagyoni jogok elvonásának tilalmából is következik, hogy ezt az ellátást az állam, illetve a társadalombiztosítás állami garancia mellett értékállóan köteles biztosítani. Tehát sem közvetlen rendelkezéssel, sem a nominális mennyiség értékének elvonásával nem csökkentheti annak értékét – áll a NYOK közleményében.

A szervezet szerint a biztosítási jogelv mindenkor feltételezi a biztosított személynek nyújtott nyugdíj és nyugdíjszerű járadékok arányos emelését. Álláspontjuk szerint népszavazás eredményétől függően a jogalkotónak a magasabb ellátásban részesülők vonatkozásában tömeges, egyéni jogsérelmet okozó jogszabály megalkotására lenne köteles.

Habár az állam szociális feladatainak ellátása során törekszik arra, hogy a leghátrányosabb helyzetben levő nyugdíjasok javára – pozitív diszkriminációként – ezen csoport nyugellátását az átlagosnál nagyobb mértékben növelje, az ehhez szükséges forrást nem lehet más nyugdíjas csoportok jogfosztása révén megteremteni – olvasható a közleményben.