Egyetlen népszavazási kezdeményezést sem hitelesített az OVB

2009.04.10. MTI

Hét népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését tagadta meg csütörtöki ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB).

Az OVB szerint nem egyértelmű az a népszavazási kérdés: "Egyetért-e azzal, hogy a lopás bűntettnek minősüljön tekintet nélkül az elkövetési értékre és az elkövetési módra?"

Ugyanezért nem hitelesítette az a kérdést, amely a választási rendszer átalakítását célozva arról szól: a területi választókörzetekben a listás képviselőket úgy válasszák meg, hogy a szavazók a pártok listái közül legfeljebb hármat (akár egy listát 3 szavazattal is) támogathassanak.

Nem hitelesítették azt sem, amely az országgyűlési képviselői és a polgármesteri, önkormányzati képviselői tisztség összeférhetetlenségének kimondására irányul, mivel erről már folyik egy aláírásgyűjtés, így a kérdés "védett".

Az OVB szerint alkotmánymódosításra irányul és a passzív választójog korlátozását jelentené az a felvetés, hogy "az országgyűlési képviselők ezen tisztségükben csak egyszer legyenek újraválaszthatók".

Az egyértelműség hiánya miatt nem hitelesítette azt a kérdést sem, amely törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében: ne legyen büntethető az, aki egy támadást úgy hárít el vagy előz meg, hogy túllépi a szükséges mértéket, s így a támadó esetleg súlyosan megsérül vagy életét veszti.

Az OVB elutasította azt a kezdeményezést is, amely a büntetési tételek duplájára emelését célozza, mert - mint indokolták - a jogalkotó számára nem lett volna egyértelmű, mit is kellene tennie egy eredményes népszavazás után. Emellett előfordulhatna, hogy a bűncselekmény társadalmi veszélyességével nem arányos büntetéssel fenyegetnék az elkövetőt, ami viszont az alkotmányba ütközik.

A testület szerint nem hitelesíthető az a kérdés sem (miután arra már van jogszabály): ha a közigazgatási szerv a számára előírt és esetlegesen meghosszabbított ügyintézési határidőn belül nem hozza meg érdemi határozatát, fizesse vissza az ügyfélnek a befizetett eljárási illeték kétszeresét, "illetékmentes eljárásokban az első fokú közigazgatási eljárás általános tételű eljárási illetéknek a megfizetésére legyen köteles".

Az OVB döntése ellen a Magyar Közlönyben történő közzététel után 15 napon belül fellebbezéssel lehet élni.

  • kapcsolódó anyagok
NÉPSZAVAZÁS
OVB