Elfogta a rendőrség azt a 42 éves, budapesti férfit, aki társaival több neves művésztől, tudóstól próbált meg életműdíjra hivatkozva pénzt kicsalni – közölte Tóth Gábor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője hétfői sajtótájékoztatóján.

Mint elmondta, a férfi – és a rendőrség által még keresett társai – az elmúlt hónapokban egyenként is több millió, összesen mintegy 50 millió forintot csalt ki idős művészektől, tudósoktól. A csalók több mint harminc ismert személyiséget kerestek meg telefonon, hogy egy életműdíjra hivatkozva kicsalják a pénzüket, s minden második próbálkozásuk eredménnyel járt, pénzt szereztek.

Tóth Gábor elmondta: a férfit múlt csütörtökön, a II. kerületben fogta el a rendőrség, miután épp átvette a kicsalt pénzt Horváth Sándor színművésztől, a Kántor-sorozat egykori századosától. A csalót a bíróság szombaton előzetes letartóztatásba helyezte.

A rendőrfőkapitány a csaló, illetve csalók módszeréről elmondta: akadémikus professzorokat, színészeket, ismert képzőművészeket hívtak fel telefonon, hogy a kormány, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, vagy valamely európai nemzetközi szervezet életműdíjat kíván nekik adományozni. Hozzátette: a sikeres, ismert személyek esetében realitása volt, lehetett annak, hogy ilyen díjjal tüntetik ki őket. Az elkövetők minden esetben alaposan “felkészültek az áldozatból”, sok információt tudtak a sértettekről.

A csalók azt állították, hogy a 20 ezer eurónál is magasabb öszegű díjat csak akkor tudják átutalni, ha a kitüntetettnek van devizaszámlája. Ez a sértettek többségének nem volt, de a csalók felajánlották, hogy segítenek ebben is, és rendeznek minden járulékos díjat. Arra hivatkoztak, hogy a devizaszámlán jelentős összegnek kell lennie, hogy a pénzt át tudják utalni, ezért pénzt kértek a sértettektől. Volt, aki 14 millió forintot adott át, volt, aki 2,5 millió forintot.

Tóth Gábor elmondta: a csalás tavaly decemberben kezdődött. A sértettek a lakóhelyük szerinti rendőrkapitányságon tettek bejelentést, így eleinte nem volt világos a rendőrség számára az ügyek közötti összefüggés, a sorozat-jelleg, a múlt hónapban azonban megszaporodott az ilyen esetek száma.

A rendőrség a sértettek híváslistáját elemezve jutott arra, hogy a csaló vagy csalók – mert időnként férfi, időnként nő telefonált – jellemzően két VIII. kerületi telefonfülkéből jelentkezett. A rendőrség figyelni kezdte a fülkéket, így észleltek egy gyanúsan viselkedő párt május 7-én, akik hosszan folytattak beszélgetést. Követni kezdték a telefonálót, akit a II. kerületben, Horváth Sándor lakásából távozóban fogtak el, miután átvette a kicsalt összeget. A zsebében 10 ezer dollárt találtak a rendőrök.

A 42 éves férfi a főkapitány tájékoztatása szerint munkanélküli. Feltehetően társai is vannak, akik az elfogása után telefonon felhívták Horváth Sándor lakását, magukat II. kerületi rendőröknek adták ki és az után érdeklődtek, hogy mi történt. Tóth Gábor közölte: közel vannak a társak elfogásához.

Kiemelte: a rendőrségnek nehéz dolga volt a nyomozás során, több sértett is bizalmatlan volt a rendőrökkel, volt, aki segítséget ígért a rendőrségnek, ám a csalók második jelentkezésekor mégis elutasító volt.

A főkapitány beszámolt arról, hogy több mint harminc esetben próbálkoztak a csalók, többek között Berek Katalin színművésznél, Bakó Ilona textilművésznél, Molnár Géza író-újságírónál, Czeizel Endre orvos-genetikusnál, Bakó Márta színművésznél. A kicsalt 50 millió forintból egyelőre a Horváth Sándortól elcsalt pénz van meg.