Sólyom László köztársasági elnök megküldte az Alkotmánybíróságnak (Ab) véleményezésre a magánnyugdíjról és intézményeiről szóló törvényt – tájékoztatott a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) hétfőn.

A KEH közleménye emlékeztet arra, hogy a törvény a magánnyugdíj új rendszerét kívánja létrehozni, megszüntetve a jelenleg működő magánnyugdíjpénztárakat.

A pénztártagok egyéni számlán nyilvántartott követelése ugyan érintetlen maradna, de az új rendszerben a biztosítottak nem szólhatnának bele a magánnyugdíj-biztosító döntéshozatalába, és szűkül az igénybe vehető szolgáltatások közötti választás lehetősége is – olvasható a kommünikében.

Sólyom László szerint a magánnyugdíjrendszer hosszú távon fenntartható, átlátható működése közérdek, de az érintetteknek az alkotmány alapján lehetőséget kell kapniuk a kötelező társadalombiztosításba való visszalépésre, ha úgy érzik, hogy a változások aránytalanul hátrányosan érintik őket.

Az államfő az Ab-nek küldött indítványában leszögezi: a magánnyugdíjpénztár tagjainak jogai az alkotmány értelmében tulajdonnak tekintendők. A tulajdon alkotmányosan korlátozható, de csak akkor, ha a korlátozás arányban áll az azt szükségessé tevő közérdekkel.

Miután a törvény a társadalombiztosításba való visszalépés lehetőségét nem biztosítja, a köztársasági elnök szerint az sérti az alkotmány által védett tulajdonhoz való jogot.

Az Országgyűlés tavaly december 14-én 188 igen, 143 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el az új magánnyugdíj-biztosítási rendszert, a változtatás részletesen szabályozta a magánnyugdíj-pénztárak átalakítási folyamatát, amelynek végén, 2013 januárjától a pénztártagok már az új típusú magán-nyugdíjbiztosító részvénytársaságok tagjai lesznek. A törvényre a szocialista képviselők mellett igennel szavazott nyolc fideszes, egy szabad demokrata és három független képviselő.

A jogszabály valamennyi magánnyugdíjpénztárnak lehetőséget ad egy szabadon kiválasztott intézménybe történő beolvadásra. A jelenlegi magánnyugdíj-pénztári tagok egyéni számláján felhalmozott megtakarítás pedig teljes egészében átkerül a magán nyugdíjbiztosító részvénytársaságnál vezetett egyéni számlára.

A Fidesz elnöksége december 17-én arra kérte az államfőt, fontolja meg előzetes normakontroll kérésének lehetőségét az Alkotmánybíróságnál (Ab) az új magánnyugdíj-biztosítási rendszerről szóló törvénnyel kapcsolatban.