Az elsők között - Fiatalkorú szabálysértési őrizetben

2010.08.27. MTI

Az országban is az elsők között van, de Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mindenképpen az első az a fiatalkorú lány, akit a rendőrség szabálysértési őrizetbe vett, illetve a bíróság elzárt - tájékoztatta a rendőrség pénteken.

Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője emlékeztetett arra, hogy a szabálysértésekről szóló törvény augusztus 19-én életbe lépett módosítása értelmében és a korábbi gyakorlattal szemben a fiatalkorúakat is szabálysértési őrizetbe veheti a rendőrség, illetve a bíróság elzárást szabhat ki velük szemben.

A 17 éves szikszói lány "eddig csak nevetett a rendőri intézkedéseken, hiszen tudta, hogy nem zárhatják be" - mondta Dobi Tamás.

A fiatalkorú lány főleg Miskolcon ajánlotta fel pénzért szexuális szolgáltatásait, és rövid idő alatt több mint száz rendőri intézkedésen, illetve eljáráson volt már túl, amikor augusztus 24-én a rendőrök újra igazoltatták. A Szinva utcán folytatta prostitúciós tevékenységét, és igencsak meglepődött, amikor a járőrök közölték vele, hogy az új törvényi szabályozás értelmében előállítják a miskolci rendőrkapitányságra, és tiltott kéjelgés megalapozott gyanúja miatt szabálysértési őrizetbe veszik.

A hatóság egyben kezdeményezte a fiatalkorú lány gyorsított eljárás keretében a bíróság elé állítását is. A Miskolci Városi Bíróság csütörtökön tiltott kéjelgés miatt tíz nap elzárásra ítélte.

A tiltott kéjelgés szabálysértés, amely elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Fiatalkorúak esetében a módosított törvényi szabályozás értelmében a bíróság maximum 30 nap elzárást szabhat ki - jegyezte meg Dobi Tamás.

Kapcsolódó cikkek:

Csütörtöktől hatályban a közbiztonsági törvénycsomag →

A bíróságok nem tudtak felkészülni a szabálysértési törvény változására - Átgondolatlan rendelkezések a közbiztonsági csomagban →

Elzárással is büntethetők a kisebb értékű lopások, csalások, rongálások - Az államfő aláírta a közbiztonsági törvénycsomagot →

A közbiztonság javítását szolgáló törvények módosításáról →

Egyesbíróként eljáró titkár és arányos munkamegosztás a bíróságokon →

Új büntető jogszabályok - Három csapás és egyéb módosítások a gyakorlatban - Jogi Fórum konferencia, 2010. szeptember 29.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
RENDŐRSÉG