Szerdán lépett életbe a közbeszerzési törvénynek az a változtatása, melynek révén a helyben termelt terményeket közbeszerzési eljárás nélkül vásárolhatják meg a közétkeztetéssel foglalkozók, így például az iskolai menzák, vagy a szociális étkeztetést végzők – minderről Nagy Anna kormányszóvivő és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter számolt be a tegnapi kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón, a Fejér megyei Mányon.

A kistermelők mostantól korlátozások nélkül szállíthatják terményeiket a helyi közétkeztetéssel foglalkozó intézményeknek, ami mindenkinek jó – fogalmazott szerdán Nagy Anna kormányszóvivő, hozzátéve: jó mindez a kistermelőnek, aki így munkát és megélhetést tud biztosítani, jó a fogyasztóknak, mert tudja, hogy ami az asztalára kerül, amit megeszik, az valóban jó minőségű áru és jó az intézményeknek, akik számára megtakarítást eredményez a rendelkezés.

A mányi Hársfadombi Általános Iskolában a vidékfejlesztési miniszter hangsúlyozta, hogy a törvény változtatása újabb fontos lépés azon az úton, amelynek célja a magyar piac megnyitása a magyar termelők előtt. Rámutatott, hogy a korábbi kormányzati időszakokban nem volt mód arra, hogy a közétkeztetési intézmények közvetlenül vásárolhassák meg a helyi termelők terményeit, a zöldséget, gyümölcsöt, tejet, tojást, mézet, szárított, aszalt termékeket, s így a helyben megtermelt zöldség sokszor több száz kilométert utazott, mire az asztalra kerülhetett.

A kistermelőknek, akiknek a terményeire, termékeire igényt tartanak helyben, a mezőgazdasági szakigazgatási hivatalban regisztráltatniuk kell magukat, s eleget kell tenniük egy egyszerű feltételrendszernek, többek között permetezési naplót kell vezetniük. A vidékfejlesztési tárca abban bízik, hogy több ezren élnek majd ezzel a lehetőséggel – mondta Fazekas Sándor, hozzátéve: a kormány egyszerűbb, jobban átlátható, takarékosabb, a helyi gazdák és fogyasztók érdekeit szolgáló megoldásokat igyekszik találni avégett, hogy egészséges, friss termény kerüljön a gyerekek, a közétkeztetésben részt vevők asztalára.

Ugron Zoltán Mány község polgármestere elmondta, hogy a község iskolájában mintegy 120-130, az óvodában pedig 110 adag ételt főznek naponta. Ezért – mint fogalmazott –, örömmel fogadták a lehetőséget, hogy a friss zöldséget, gyümölcsöt, tejet, tojást azoktól a helyi gazdáktól szerezzék be, akiket jól ismernek. Konrád Istvánné, a MAGOSZ elnökségi tagja elmondta: a legnagyobb probléma a gazdák számára, hogy felvegyék a versenyt, még helyben is, a multinacionális cégekkel, s a jelenlegi szabályozás most egy kis rést ütött a globalizált világ páncélján. A tájékoztatón terménybemutatót tartott egy helybeli gazda, Bokodi Sándor, aki tehenészetet tart fenn, zöldséget, gyümölcsöt termel és az elsők között élt a hosszú távú, helybeli értékesítési lehetőséggel.