Csaknem 90 millió forintot veszíthet Kozármisleny amiatt, hogy arra a pécsi ügyvédre bíztak pénzt, aki azután sikkasztás miatt feljelentette magát – írta csütörtöki számában az Új Dunántúli Napló.

Völgyesi Gyula, Kozármisleny polgármestere a lapnak megerősítette: a magát sikkasztásért feljelentő pécsi ügyvéd 2009 nyarán már arról tárgyalt vele, hogy ő majd olcsón szerez a városnak telkeket. A baranyai kisváros ugyanis 25 hektáros ipari parkot szeretne kialakítani az M6/M60-as autópálya közelében, ehhez földterületekre van szüksége, amelyekre összességében 100 milliót is áldozna. Erről már 2007-ben született testületi döntés, ám amikor a földtulajdonosok megtudták, hogy a város a leendő vevő, többszörös árat kértek. Az ügyvéd segítségével 2010 első felében vásároltak egy területet, az ügylet 12 millió forintjába került a városnak. Több üzlet nem köttetett, így a nyár végén visszakérték a pénzt; az ügyvéd haladékot kért, de októberre sem fizetett.

Állítólag novemberre derült ki, hogy nem ellenjegyezte a letétnek szánt összeget a jegyző, aki ezért fegyelmi eljárást indított az ügyben, majd az ügyvéd ellen feljelentést tettek – írta a baranyai napilap.