Vádemelés Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és társa ellen

2012.07.13. Jogi Fórum

A Központi Nyomozó Főügyészség a mai napon a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt vádat emelt Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő és dr. Fapál László a Honvédelmi Minisztérium egykori közigazgatási államtitkára ellen.

A Központi Nyomozó Főügyészség a vádlottakat 1 rendbeli jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja, melyet Juhász Ferenc tettesként, míg dr. Fapál László felbujtóként követett el.

Juhász Ferenc 2002. májusától 2006. június 9-ig honvédelmi miniszter, míg dr. Fapál László 2004. december 10-től 2006. június 30-ig a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára volt.

A vádirat lényege szerint dr. Fapál László hivatásos katonaként 1988-ban szolgálati lakást kapott, melyet kedvezményes vételáron 1998-ban megvásárolhatott. Dr. Fapál László emellett 2001-ben a honvédségtől ingatlan építés céljára munkáltatói kölcsönben is részesült, melyet 2005-ben visszafizetett.

Dr. Fapál László – a 2004. decemberi államtitkári kinevezésére utalva – 2005. február 11-én kérelmet nyújtott be Juhász Ferenc honvédelmi miniszterhez a HM rendelkezésű lakáshoz jutását korlátozó jogszabályi rendelkezések (mely szerint a korábbi lakásjuttatás, illetve a munkáltatói kölcsön kizáró körülmény) alóli felmentés, és részére bérlakás juttatása céljából.

Dr. Fapál Lászlónak közigazgatási államtitkárként a vezetői lakásellátás iránti igényét az állami vezetői juttatások jogosultsági feltételeiről szóló jogszabályi rendelkezés alapján a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek kellett volna bejelentenie, s ezen jogszabály alapján kizárólag határozott időre, állami vezetői jogviszonya időtartamára, ezen tisztség betöltésének megszűnéséig kaphatott volna bérlakást.

Dr. Fapál László kérelme alapján, még a kérelem keltezésének napján, 2005. február 11-én Juhász Ferenc honvédelmi miniszterként – a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket megszegve – egyedi döntést hozott, melyben a kizáró körülmények alól a felmentést megadta, és egyben megállapította, hogy dr. Fapál László részére határozatlan időtartamra juttatható HM rendelkezésű lakás.

A Honvédelmi Minisztérium 2005. május 5. napján vásárolta meg a Budapest, XIV. kerületben található 147 m2-es, 4 és félszobás ingatlant 65 millió forintos vételáron.

A Honvédelmi Minisztériumban gyorsított eljárásban, az ingatlan megvásárlása napján, 2005. május 5-én az ingatlan lakásgazdálkodási körbe vonása, a központi tartalékkeretbe helyezése, az ingatlannak dr. Fapál László részére bérbeadásra történő felajánlása, a felajánlás elfogadása és – 11.680.- Ft havi bérleti díj meghatározása mellett – a határozatlan időtartamú bérleti szerződés megkötése is megtörtént. 

2006. május 10. napján dr. Fapál László közigazgatási államtitkárként maga kezdeményezte Juhász Ferenc honvédelmi miniszterhez címzett írásos kérelmében az általa bérelt HM rendelkezésű lakás részére történő elidegenítését.

A HM Védelemgazdasági Főosztály a 2006. június 06-ai ezzel kapcsolatos javaslatát dr. Fapál Lászlón, mint közigazgatási államtitkáron keresztül terjesztette a miniszter elé. Az őt is érintő javaslatot dr. Fapál László az előterjesztés keltezésének napján „Egyetértőleg” terjesztette a miniszter elé.

A javaslatot ugyanazon a napon Juhász Ferenc miniszterként „Rendben!” felirattal záradékolta.

Másnap, 2006. június 7-én Juhász Ferenc miniszterként azon lakás elidegenítésre kijelöléséről is döntést hozott, melyet dr. Fapál László meg kívánt vásárolni.

Juhász Ferenc ezen intézkedése ellentétes volt azon vagyonkezelési szabállyal, mely szerint a hivatali lakással való ellátás keretében bérbe adott lakás az állami vezető részére nem idegeníthető el.

Dr. Fapál László mindennek eredményeként 2006. július 04-én kedvezményes vételáron, 22,2 millió forintért megvásárolhatta a 65,2 millió forintra értékelt ingatlant. 

A vádirat szerint dr. Fapál László igénybejelentései és Juhász Ferenc egyedi döntései azt célozták, hogy - dr. Fapál László közigazgatási államtitkári tisztségét és jogállását az ügyintézés során szándékosan figyelmen kívül hagyva, a vonatkozó vagyonkezelési szabályokat kikerülve, illetve megszegve - dr. Fapál László vételi jogosultja, majd - kedvező vételi feltételekkel - tulajdonosa legyen az állami tulajdonú ingatlannak.

A vagyonkezelési szabályok megszegése következtében a Honvédelmi Minisztériumot 43 millió forint vagyoni hátrány érte, amely nem térült meg.

  • kapcsolódó anyagok
KÖZPONTI NYOMOZÓ FŐÜGYÉSZSÉG