A jövő év elejétől az egymás országában elkövetett közlekedési szabálysértések büntetéseit is behajtják a bolgár, horvát, magyar és osztrák autósoktól a helyi hatóságok – a többi között erről írt alá megállapodást csütörtökön Mátraházán a négy ország belügyminisztere, illetve belügyminiszter-helyettese az úgynevezett Salzburg Fórum, vagyis a közép-európai belbiztonsági partnerség ülésén.

Ugyanakkor Pintér Sándor magyar belügyminiszter és Nebojsa Kirigin horvát belügyminiszter-helyettes ellátta kézjegyével az uniós Duna Stratégiához kapcsolódó, Mohácson felállítandó, a vízi úton zajló bűnözés elleni Duna Rendészeti Koordinációs Központ létrehozásáról szóló kétoldalú egyezményt is.

Pintér Sándor a dokumentumok ünnepélyes aláírását követő sajtótájékoztatón elmondta: az Európa Uniónak az a célkitűzése, hogy 2050-re már senki ne haljon meg a közutakon. Ennek elérését szolgálja a most aláírt egyezmény is, amely lehetővé teszi a szankciókról szóló információátadást és a büntetések kölcsönönös behajtását.

A létrehozandó Duna Rendészeti Koordinációs Központról azt mondta, hogy az tulajdonképpen egy közös horvát-magyar ellenőrzési pontot jelent, közös személyzettel. Egyben kifejezte reményét, hogy a jövőben Szerbia is csatlakozik a működtetéséhez.

Johanna Mikl-Leitner osztrák szövetségi belügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy az ezredfordulón Ausztria által kezdeményezett Salzburg Fórum, mára Európa egyik legfontosabb közbiztonsági együttműködésévé vált.

A most szignált négyoldalú egyezmény pedig lehetővé teszi, hogy az 50 eurónál nagyobb összegű szabálysértési büntetéseket kölcsönösen behajtsák. Mindennek nyomán például egy magyar autós már nem száguldozhat büntetlenül Ausztriában, illetve egy osztrák sem Magyarországon.

Ivica Dacic szerb miniszterelnök, egyben belügyminiszter arról szólt, hogy az államok csak közös erővel képesek hatékonyan fellépni a bűnözés, a korrupció, az illegális migráció és az embercsempészet ellen. Éppen a két utóbbi téma kapcsán magyar és osztrák kollégájával háromoldalú tárgyalásra is sort kerítenek.

Veselin Vuchkov bolgár belügyminiszter-helyettes példaként említette, hogy országában, az összehangolt intézkedéseknek köszönhetően, az elmúlt három évben egyharmadára csökkent a közúti balesetek halálos áldozatainak a száma. Egyben kifejezte reményét, hogy a most aláírt egyezmény tovább javítja az uniós polgárok közlekedésbiztonságát.

Nebojsa Kirigin úgy vélekedett: a Salzburgi Fórum annál is inkább fontos együttműködés, mert az Európai Unió előtt álló egyik legnagyobb kihívás az információcsere.

A találkozón részt vett Cecilia Malmström, az Európai Bizottság belügyi biztosa is, aki azt mondta, hogy a Salzburgi Fórum nem konkurenciája az összeurópai együttműködésnek. Ugyanakkor példája annak, hogy kis csoportokban is előre lehet haladni az integráció mélyítése érdekében – tette hozzá.

A Salzburg Fórum folytatásaként pénteken tartják az Albániát, Ausztriát, Bosznia-Hercegovinát, Bulgáriát, Horvátországot, Macedóniát, Magyarországot, Moldovát, Montenegrót, Romániát és Szerbiát tömörítő Délkelet-európai Rendőri Együttműködési Egyezmény 8. Miniszteri Bizottsági ülését, amelynek az egyik fő témája az illegális migráció és embercsempészet. Magyarország az egyezmény legújabb részes államaként köszöntheti a résztvevőket.

A Salzburg Fórum munkájában Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia belügyminiszterei vesznek részt. Az egyezmény célja a belbiztonság területén a regionális együttműködés erősítése, illetve az uniós érdekérvényesítés javítása.
A résztvevők tárgyaltak a schengeni térség biztonságáról, valamint a 2014-2020-ra vonatkozó uniós költségvetés belbiztonsági vonatkozásairól.