Bíró Gáspár kisebbségi jogi szakértőre emlékezünk

2014.02.20. Jogi Fórum / AJBH

Elhunyt Bíró Gáspár egyetemi tanár, az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetének főállású oktatója, az ENSZ korábbi szudáni különleges jelentéstevője, a nemzetközi és a hazai jogtudományban elismert, nagyra értékelt kisebbségi jogi szakértő. Bíró Gáspár a kisebbségi törvény előkészítésében való aktív részvételéért „Kisebbségekért" kitüntetést is kapott.

Szalayné Sándor Erzsébet nemzetiségi jogi biztoshelyettes emlékezése

Bíró Gáspár „Az identitásválasztás szabadsága" című, sokat idézett könyvében az etnikai alapú identitást alapvető emberi jogként értelmezi. Az ő megközelítésében a választás szabadsága nem teljes akarati szabadság. A választás elvi lehetősége és a csoportbéli tagságra való tényleges alkalmasság között ugyanis különbség lehet. A nemzetiségi-etnikai alapú választási szabadság konfliktust akkor nem idéz elő, ha az egyén nem választ más identitást, más közösséget, mint amelybe beleszületett, és ha a választott közösség lehetővé teszi számára identitásának szabad, békés, konfliktusmentes megélését.

Az ember oda tartozik, ahova, mert az, aki.

Bíró Gáspár az elsők között mondta ki alapelvként, hogy

  • a kollektív identitáshoz való jog olyan alapvető emberi jog, amely egyéneket – mint ezen identitás részeseit – és közösségeket egyaránt megillet;
  • valamely etnikai csoporthoz való tartozás választása, vagy a közösség elhagyása, s e döntések kinyilvánítása az egyén kizárólagos és elidegeníthetetlen joga;
  • úgyszintén a csoportoknak, közösségeknek joguk van arra, hogy etnikai önazonosságukat közösségként meghatározzák, s mint ilyenek elismerést nyerjenek az állam részéről.

Bíró Gáspár ezen gondolatai – ha nem is 100 százalékos pontossággal – megjelentek az 1993-ban elfogadott kisebbségi törvényben is. Talán legutolsó nyilvános megszólalása is e törvényhez kapcsolódott, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában szervezett, „Nemzetiségek a magyar jogrendben – 20 év után" című nemzetiségi jogi szimpóziumon a törvény létrejöttének körülményeiről tartott előadást. - Beszéde itt olvasható.

Bíró Gáspár 56 évet élt. Nyugodjon békében.

  • kapcsolódó anyagok
KISEBBSÉGI JOGOK