Első fokon megnyerte Andrej Babis szlovák származású cseh pénzügyminiszter az általa a szlovák Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) ellen indított pert, amelyben azt kifogásolta, hogy az intézmény a volt csehszlovák titkosszolgálat, az StB ügynökeként tartotta nyilván – közölte az ügyben döntést hozó pozsonyi első számú járásbíróság.

A pozsonyi bíróság ítélete azt mondta ki, hogy Andrej Babist az StB ügynökeként jogtalanul tartotta számon az ÚPN és az intézmény így köteles honlapján nyilvánosságra hozni ezt az információt.

A döntés egyelőre nem jogerős, az – egyebek mellett a kommunizmus bűntetteinek dokumentálásával és a rendszerváltoztatás előtti időszak titkosrendőrségével együttműködő illetve annak állományába tartozó ügynökök listáinak feldolgozásával foglalkozó – ÚPN már jelezte: fellebbezni fog az ügyben.

A pert Andrej Babis – aki személye ellen konstruált politikai indíttatású ügynek tartja a titkos-ügynökséggel való meggyanúsítását – a pert azt követően indította, hogy az StB archívumaiból származó ügynöklistákat hivatalból folyamatosan feldolgozó és azokat a nyilvánosság elé táró ÚPN, az ő nevét is napvilágra hozta a volt kommunista titkosszolgálat “Bures” fedőnév alatt tevékenykedő ügynökeként.

A per során megidézett – a korábban az StB-nek dolgozó – tanúk a lezajlott meghallgatásokon azt vallották, hogy személyesen nem ismerték és nem szervezték be Babist, vagy nem emlékeznek a történtekre illetve, hogy az érintett nem is tudott a neve alatt jegyzett akta megnyitásáról, amely azt dokumentálja, hogy Babis önkéntes alapon működött együtt a titkosszolgálattal.

Az elsőfokú döntés elhangzását követően Babis jogi képviselője “az igazság győzött” szavakkal üdvözölte a döntést, amelyet elmondása szerint ilyennek vártak.

Ondrej Krajnák az ÚPN felügyelőtanácsának elnöke a döntés kihirdetése után azt mondta: “A mai nap a szlovák igazságszolgáltatás szomorú napja” és jelezte: fellebbezni fognak az ügyben. A Nemzeti Emlékezet Intézetének jogi képviselője az ítélet kapcsán annak a véleményének is hangot adott, miszerint: a pert el sem lett volna szabad indítani, mivel az ÚPN-t nem szabadna szankcionálni azért, mert eleget tesz a törvényben megszabott kötelességének és nyilvánosságra hozza az StB által összeállított ügynöklistákat.