A Magda-ügy - Egy híres per a magyar jögtörténetből

2014.08.15. Jogi Fórum / Sereg András

1983-ban különös kegyetlenséggel meggyilkoltak egy kislányt a szolnoki temetőben. A tett elkövetésével vádolt Magda Jánost első fokon halálra ítélték, viszont a megismételt eljárásban felmentették. Magdát élete során kétszer is gyilkossággal vádolták, de egyszer sem született ellene jogerős elmarasztaló ítélet.

Az iskolából hazaigyekvő hétéves kislányt ismeretlen tettes 1983. október 25-én délután becsalta a lakásuk közelében lévő temetőbe. A gyilkos az áldozat száját egy zsebkendővel betömte, egy kővel a tarkójára ütött, majd egy régi sír mintegy százhetven kilós fedlapja alá helyezte, ahol megfulladt. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúsítottját, Magda János szandaszőlősi lakost másnap őrizetbe vették. A megyei bíróság gyorsan döntött: a vádlottat a harmadik tárgyalási napon, 1984. június 5-én kihirdetett ítéletében bűnösnek találta, és – mint többszörös visszaesőt – aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt halálra ítélte.

A Legfelsőbb Bíróság 1984. november 13-án hatályon kívül helyezte a bíróság ítéletét, és a Fővárosi Bíróságot utasította a megismételt elsőfokú eljárás lefolytatására.

A Fővárosi Bíróság öttagú tanácsa (Horváth Ibolya és Strausz János büntetőbírók és három népi ülnök) 1985. április 9-én kezdte a tárgyalást, amelyen Magda János továbbra is tagadta a bűntett elkövetését. A bíróság sorra hallgatta meg a tanúkat. A vádlott korábbi barátnője, Makai Kálmánné első vallomásában azt állította, hogy a bűneset délutánján, nagyjából a gyilkosság elkövetésekor, találkozott a buszon hazautazó Magdával, akivel szót is váltott.

"Miért változtatta meg a találkozó időpontjára vonatkozó vallomását?" – kérdezte a tanútól a bíró.

"A nyomozó urak autóval vittek be a kapitányságra. Nagyon finom emberek voltak. Az egyik tiszt úr elmondta, hogy nem jó az az időpont, amit először mondtam. Akkor én nem találkozhattam Magda Jánossal az autóbuszon" – válaszolta Makai Kálmánné.

"És ez elegendő volt magának ahhoz, hogy mást mondjon a találkozás időpontjául?" – érdeklődött tovább a bíró.

"Igen. A nyomozó urak csak jobban tudták, hogy mit kellett mondanom."

A vád fő tanúja egy harmincéves asszony volt, aki a bűncselekmény időpontjában a temető mellett kerékpározott el és az októberi sötétség ellenére is felismerte a temetőben Magdát. Miután a megyei bíróság elmulasztotta a bizonyítási kísérletet, azt az új eljárásban a Fővárosi Bíróság pótolta. A meteorológiai intézet szakembereivel megállapították, hogy májusban, amikor a helyszíni tárgyalásra került sor, pontosan hány órakor vannak olyan fényviszonyok, mint amilyenek a gyilkosság idején voltak.

„Lementünk Szolnokra, szemlét tartottunk a temetőben, ahol a kislány holttestét megtalálták – emlékezett vissza a történtekre Strausz János. – A legapróbb bizonyítékokat is megnéztük. Sötétedés után azt figyeltük, hallható-e a hang, látszik-e valaki. Végül arra a következtetésre jutottunk, hogy motívum nincs, nincs meg az eszköz, és tulajdonképpen semmiféle bizonyíték nincs.”

A tanú vallomása szerint egy ostornyeles lámpákkal megvilágított keskeny úton kerékpározott úgy, hogy a kormányára ültette kisgyerekét. Amikor pedig a temetőhöz érkeztek, teljes sötétség volt, mert üzemzavar miatt azon a részen nem működött a közvilágítás. A tanú által délután megmutatott helyet – ahol állítólag a gyilkos állt – megjelölték, és este a megadott időben a bíróság jelenlétében elkerékpározott a hölgy, úgy, hogy még gyerek sem volt a kormányon. Mivel sem a bíróság, sem pedig a jelen lévő újságírók közül senki nem tudta felfedezni a már ismert helyre vezetett Magda Jánost, a hölgy is kénytelen volt beismerni a kudarcot. Nem láthatta a gyilkost. Sőt, olyan fényviszonyok között senkit nem ismerhetett fel.

Egy csomó rejtély volt az ügyben. A kislány holttestét egy hatalmas sírkő alatt találták meg. Hogyan tudta megmozdítani a százhetven kilós követ a cingár testalkatú Magda János?


„Végeztünk egy kísérletet – mesélte Strausz János. – A fegyőrök meg sem tudták moccantani a követ. Aztán hozattam csörlőt, de nem lehetett megemelni. A Legfelsőbb Bíróság elrendelte, hogy mérjük le a követ. Mi lemértük a szélességét, a vastagságát, hívattam egy szakértőt, hogy állapítsa meg a fajsúlyát. Kalapáccsal levertem egy darabot a sírkőből, és odaadtam a szakértőnek. Megmértük azt is, hogy ha a gyerek kijön az iskolából, eljut a temetőig, és ott ráugrik a feltételezett gyilkos, akkor mennyire van sötét, és az a nő, aki ott biciklizett, láthatta-e egyáltalán. A helyszíni szemle során kiderült, hogy semmi sem stimmel. Ha a kislány kijött az iskolából, és végigment az utcákon hazáig, mert az otthona szemben volt a temetővel, akkor még világosban haza kellett volna érnie. Ha pedig világosban kapták el, akkor semmiképpen sem láthatta Magda Jánost az a nő, aki sötétben biciklizett arrafelé. Ha pedig sötétben biciklizett, akkor világított a hold meg az utcai lámpa. Beállítottuk Magdát a temetőbe a sírkőhöz. Kiszámítottuk, hogy milyen sötét lehetett a feltételezett cselekmény elkövetésének időpontjában. Beigazolódott, hogy az égvilágon semmit sem lehet látni, pláne nem Magdát a sírkőnél. Így esett ki a legfőbb bizonyíték. Volt egy olyan feltételezés is, amennyiben Magda elkapta a kislányt a temető sarkánál, és a rozzant drótkerítésen keresztül, növényekkel, ágakkal benőtt területen, hurcolta be a sírkőig, akkor a kerítésnek le kellett volna szakítani egy darabot a gyerek ruhájából. Arról nem beszélve, hogy Magda ruházatán is találni kellett volna a temetőbeli avarból, levélmaradványokból. Mert nemcsak a gyilkos hagyhat nyomot a helyszínen, hanem a helyszín is a tettesen. Mindig szerettem az ilyesmiket vizsgálni.”

A Fővárosi Bíróság megvizsgálta azokat a tárgyi bizonyítékokat is, amelyeket az elsőfokú bíróság kritika nélkül elfogadott. Így azt az eszterházikockás nadrágot is, ami a gyanúsított letartóztatása után, hetekkel később került elő. A nadrágban volt egy olyan, cukortól tapadó zsebkendő, amelyen lévő nyálmaradványok származhattak az áldozattól is. A pantallót és a zsebkendőt állítólag Magda őrizetbe vételekor tartott házkutatás során foglalta le a rendőrség, de ezekről a tárgyakról a jegyzőkönyvben nem tettek említést.

„A zsebkendőt Magda János zsebében találták, és állítólag a kislány nyálától volt szennyezett – mondta Strausz János. – Kiderítettük, hogy Szolnokon legkevesebb húszezer embernek van hasonló nyálcsoportja. Vagyis elvileg az származhatott bárkitől. Hihetetlenül hangzik, de régi könyvekben bukkantam rá, hogy az ötvenes években a szolnoki rendőrség szinte mindig talált a tettesnél valami zsebkendőfélét, amelyen rendre kimutatták az áldozat nyálát. Megtörtént például, hogy csoportos nemi erőszak miatt elkaptak öt vagy hat embert. Bizonyíték nem volt, a sértett nem ismerte fel a tetteseket, a gyanúsítottak pedig közölték, hogy ők még életükben nem látták a nőt. Ekkor házkutatást tartottak a főgyanúsítottnál, és láss csodát, a lakásában találtak egy zsebkendőt a sértett nyálával. Úgy látszik, Szolnokon az volt a szokás, hogy mindenki eltette a tetthelyen a sértett nyálával szennyezett zsebkendőt.

A Fővárosi Bíróság 1985. augusztus 13-án bizonyítottság hiányában felmentette Magda Jánost a vád alól. Később a Legfelsőbb Bíróság elutasította az ügyészi fellebbezést. Magda felmentésében elévülhetetlen érdemei voltak a kirendelt védőnek, Orosz Balázsnak, aki sorra döntötte meg a vádhatóság bizonyítékait. Az ügyvéd évekkel később is csak annyit jegyzett meg az esetről, hogy „az egy nagyon érdekes ügy volt”.

Magda János szabadlábra kerülése után megint összeállt Makai Kálmánnéval, aki megmásított vallomásával majdhogynem a férfi nyakára rakatta az akasztókötelet. Kapcsolatuk korántsem folytatódott felhőtlenül, hiszen az asszonyt 1985 novemberében egy késsel nyakon szúrták. A nő magára vállalta a dolgot, azt állítva, hogy ő maga szúrta meg a nyakát.

1987 nyarán nem lehetett elpalástolni Magda egyik jól irányzott ütésének következményeit, mert Makainé kettős állkapocscsonttörést szenvedett. És bár az asszony hetek múltán jutott el orvoshoz, a látlelet elegendő volt ahhoz, hogy Magdát maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés és a két évvel korábbi, akkor már bizonyított, súlyos testi sértés kísérlete miatt három és fél év szabadságvesztésre ítéljék.

Magdának mégsem kellett leülnie a teljes büntetést, hiszen általános amnesztiával korábban szabadult. Nem sokáig élvezhette a szabadságot, mert 1991 elején emberölés alapos gyanúja miatt őrizetbe vették. Az eset körülményei hasonlítottak az 1983-as ügyhöz: közvetlen tárgyi vagy személyi bizonyítékok nem kerültek a rendőrség birtokába. Annyit lehetett tudni, hogy a férfi, az élettársa és annak egyik rokona 1991. január 13-án együtt töltötték a napot, és estére mindannyian alaposan berúgtak. Később a halálesetet Magda jelentette be, azt ellenben már tagadta, hogy ő gyilkolta volna meg az asszonyt. A boncolási jegyzőkönyv tanúsága szerint a halál oka valószínűleg fulladás volt. A halott nő nyakán pedig valamilyen tárggyal elkövetett fojtogatás nyomait észlelték a szakértők.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság álláspontja szerint – jóllehet a vádlott ismét tagadta a bűnösségét, és közvetlen bizonyítékok sem álltak rendelkezésre – a közvetett bizonyítékok láncolata elég erős volt a tényállás megállapításához. Ennek lényege: Magda egy kemény tárggyal leszorította az ágyban fekvő Makainé gégéjét, és megfojtotta. A bíróság 1992. június 17-én bűnösnek mondta ki a férfit, és többszörös visszaesőként elkövetett emberölés miatt, nem jogerősen tizenöt évi fegyházra ítélte. A másodfokú tárgyalás azonban elmaradt, mert az 57 esztendős férfi 1993. január elején a tököli rabkórházban tüdőbetegségben meghalt.

Magda János különös figurája a magyar igazságszolgáltatás történetének, hiszen kétszer is emberölés vádjával állították bíróság elé, de ezekben az ügyekben egyszer sem született ellene jogerős elmarasztaló ítélet.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
JOGTÖRTÉNET
BŰNÜGY