Az Európai Számvevőszék immár az egymást követő nyolcadik évben találta megfelelőnek az uniós költségvetés végrehajtását. Mind a bevételi, mind az igazgatási kiadásokat tartalmazó oldal mentes a jelentős hibáktól, állapította meg a testület. Az összesített kifizetési hibaarány második éve csökken: 2014-ben 4,4% volt. Az Unió 2014. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló éves jelentésében a Számvevőszék emellett hangsúlyozza: a Bizottság intézkedései nyomán átláthatóbbá vált az uniós források kezelése és felhasználása.

Kristalina Georgieva, az Európai Bizottság alelnöke, a költségvetésért és az emberi erőforrásokért felelős biztos így nyilatkozott: „Az Unió pénze a polgárok tulajdona, és tartozunk nekik azzal, hogy minden egyes euróval jól sáfárkodunk. Messzemenően egyetértünk a Számvevőszékkel abban, hogy az új helyzet új válaszokat igényel. Mi, a Bizottságnál azon dolgozunk, hogy a költségvetést hozzáigazítsuk a prioritásokhoz, előtérbe helyezzük az eredményeket, és megerősítsük az ellenőrzést.”

Az uniós források megfelelő kezelésének ellenőrzése

A hibák nem egyenlősíthetők a csalással: legtöbbször összetett igazgatási eljárások elvárásoktól eltérő alkalmazásának következményei. Az Európai Bizottság számos intézkedést hozott annak biztosítása érdekében, hogy a büdzsé minden egyes centjét megfelelő módon költsék el.

1. Az EU által támogatott projektnek hozzáadott társadalmi értéket kell teremteniük. Ezért hoztunk létre az eredményekre összpontosító, megerősített teljesítményértékelési keretet.

A Bizottság elindította az Eredményközpontú uniós költségvetés elnevezésű kezdeményezést, amelynek célja az uniós források eredményes, a polgárok javára történő felhasználása.

A Bizottság nem csak arra ügyel majd, hogy a projektek megfeleljenek a szabályoknak: a semmibe vezető út, legyen mégoly szabályos, a semmibe vezet. A Bizottság még megkezdésük előtt, egyértelmű teljesítménymutatók alapján értékelni fogja az Unió által támogatott projektek gazdasági és társadalmi hatását is, és ezt az értékelést a projektek élettartama során is folytatja. A finanszírozás fenntartása az elért eredményektől függ. A jobb értékelési kritériumok és teljesítménymutatók a végrehajtás hatékonyabb ellenőrzését teszik lehetővé.

A cél, hogy az Unió csak olyan projekteket támogasson, amelyek egyértelműen hasznosak és előnyösek.

2. A Bizottság az eredményközpontúság mellett is elkötelezett marad a meglévő szabályok egyszerűsítése iránt. Az adminisztratív követelmények teljesítése még mindig a kedvezményezettek túl sok idejét és energiáját emészti fel. Az egyszerűsítésre irányuló kezdeményezésünk célja az uniós forrásokhoz való könnyebb hozzáférés és azok egyszerűbb felhasználása. Ez a Bizottság 2016-os munkaprogramjának is hangsúlyos eleme. Az egyszerűsítésre való törekvésünk részeként hoztuk létre idén az egyszerűsítéssel foglalkozó magas szintű munkacsoportot az európai strukturális és beruházási alapok kedvezményezettjei számára.

3. Szigorúan fellépés a pénzügyi korrekciók és visszafizettetések terén. Amennyiben az uniós adófizetők pénzét nem megfelelően költik el, intézkedünk a pénz visszafizettetéséről. 2009 és 2014 között a pénzügyi korrekciók és visszafizetések átlagos összege 3,2 milliárd euró volt, ami az uniós költségvetés átlagos kifizetéseinek 2,4%-a. Ez az adófizetők pénze védelmének hatékony módja a többéves pénzügyi keret kontextusában.

4. A tagállamok által kezelt uniós források elköltésének hatékonyabb ellenőrzése. A megosztott irányítás keretében a tagállamok kezelik az uniós költségvetés 80%-át. A Bizottság ösztönzőket dolgozott ki, amelyek elősegítik, hogy a tagállamok tovább javítsák irányítási és kontrollrendszereiket. A cél az, hogy maguk a tagállamok fedjék fel, jelentsék és orvosolják a szabálytalanságokat, még mielőtt egy uniós ellenőrzés derítene azokra fényt – mely utóbbi esetben a tagállamok elvesztik a nekik járó pénzt.

A tagállamok segítése érdekében a Bizottság megosztja a bevált gyakorlatokat, útmutatást nyújt, és képzéseket szervez az uniós forrásokat kezelő irányító hatóságok számára.