Két népszavazási kezdeményezés kiírásáról mérlegel a parlament - Az Országgyűlés mai munkájáról

2016.10.12. Jogi Fórum / MTI

Az Országgyűlés ma kezdheti mérlegelni két olyan ellenzéki népszavazásnak a kiírását, amelyben a kezdeményezők nem tudták megszerezni a referendum kiírásához szükséges számú támogatót.

 Az ülésnap reggel 9 órakor kezdődik, a képviselők elsőként az Európai Unió Mali kiképző műveletében (EUTM Mali) történő további magyar katonai szerepvállalásról mondhatják el véleményüket.
    

Ezt követően a közszolgáltatások ellátásáról szóló törvénymódosításról tartanak általános vitát, majd a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavalyi büdzséjének zárszámadása és a szervezet jövő évi költségvetése kerül terítékre.
    

A parlament ezután tárgyalhat két olyan népszavazási kezdeményezésről, amelyben az aláírásgyűjtők ugyan nem érték el a referendum kiírásához szükséges 200 ezer aláírást, de több mint 100 ezer támogatót gyűjtöttek, így a parlament mérlegelheti a népszavazás kiírását. A független Kész Zoltán kérdése arra vonatkozik, hogy az állami vállalatok vezetőinek fizetését maximalizálják-e bruttó 2 millió forintban, míg a szocialista Gőgös Zoltán az állami termőföldek értékesítésének tilalmáról alkotna törvényt.
    

Az ülésnap végén a magyar haditengerészek és a hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapjáról szóló kereszténydemokrata előterjesztést tárgyalják.

  • kapcsolódó anyagok
ORSZÁGHÁZ