A kormányhoz intézett interpellációkkal kezdődik ma az Országgyűlés négynapos ülése.

A hét első ülésnapja 13 órakor indul, a napirend előtti felszólalások után elsőként az interpellációkra, majd az azonnali kérdésekre és kérdésekre kerül sor.    

 A parlament honlapján elérhető információk alapján az interpellációk órájában a fideszes Balla György azt kérdezi majd a fejlesztései minisztertől: “miért fáj Brüsszelnek, hogy a magyar kormány a multik helyett a családok oldalán áll”.  Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője szintén Seszták Miklóshoz fordul és arra vár választ, hogy megvalósulnak-e az EuroVelo6 és a balatoni bringakör hiányzó szakaszai.
    

Ellenzéki oldalról az MSZP-ből három képviselő, Burány Sándor, Hiller István és Kunhalmi Ágnes is jegyzi, a “botrányos eset a Jahn Ferenc Dél-pesti kórházban” című, emberi erőforrások miniszterének szóló interpellációt. A jobbikos Lukács László “hamarosan fel kell számolni a hálapénzt” címen benyújtott interpellációval fordul ugyancsak Balog Zoltánhoz, az LMP-s Sallai R. Benedek pedig azt kérdezi majd Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy “hány kistelepülési iskolát fog bezárni a Fidesz-KDNP-kormány?”.     

Az első ülésnap a másnap elfogadni tervezett javaslatok bizottsági jelentéseinek tárgyalásával ér véget. Az Országgyűlés kedden összesen huszonhat előterjesztésről szavaz. 
    

A Ház a hét további részében a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség tavalyi tevékenységeiről, valamint az óraátállítás eltörléséről is tárgyal.