Nem sértette meg a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. a közbeszerzési szabályokat, a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) indokolatlanul semmisítette meg az ajánlatkéréssel kapcsolatos dokumentumokat és az ajánlatkérői döntést – állapította meg a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az M3-as metrót pótló autóbuszos szolgáltatás vásárlása ügyében indult közbeszerzési perben.

A Székesfehérvári Törvényszék közleményében azt írta, hogy nem volt indokolt a bírság sem. Az ítélet nem jogerős, a kézbesítés után a felek fellebbezhetnek ellene.
    

A KDB tavaly októberben semmisítette meg a BKK azon tenderét, amelyen a metrópótláshoz szükséges buszos kapacitást pályáztatta meg. A felújítás időszakára ugyanis 150 csuklós autóbuszt kell forgalomba állítani. A KDB a jogorvoslati eljárásban azt állapította meg, hogy az ajánlatkérő megsértette a közbeszerzési törvényt, ezért megsemmisítette a június 15. után született előzetes tájékoztatót és valamennyi, a közbeszerzési eljárásban ezután keletkezett dokumentumot, döntést, és 40 millió forint bírságot szabott ki az ajánlatkérőre. Az okok között az is szerepelt, hogy a felhívásból nem derült ki, a buszoknak mikortól kell rendelkezésre állniuk és kell-e hozzájuk személyzet.
    

Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója a tender megszüntetése után a Népszavának azt mondta, mondvacsinált, szakmailag elfogadhatatlan okra hivatkozva semmisítették meg a kiírást.