Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Népszavazás a halálbüntetésről? - Törökország kikerülhet az unióból

2017.05. 8. Jogi Fórum / MTI

Bár Törökország rendkívül korán csatlakozott az Európa Tanácshoz, ha népszavazást tart a halálbüntetésről, kikerülhet a nemzetközi szervezetből - mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász.

Ifj. Lomnici Zoltán jelezte, az ENSZ-tagállamok nagy részében nincs halálbüntetés, Európában csak Fehéroroszágban van, és a világon mindenhol komoly viták tárgya. Az Európa Tanácsban pedig nem vehet részt olyan állam, amelyben ez a büntetési nem érvényben van - tette hozzá.
    

Ifj. Lomnici Zoltánt a műsorban arról is kérdezték, hogy Steffen Seibert, a német szövetségi kormány szóvivője pénteken bejelentette, ha Törökországban népszavazást tartanak a halálbüntetés végrehajtásáról, akkor Németországban az ott élő törökök nem vehetnek részt a referendumon.
    

Az alkotmányjogász véleménye szerint a konzulátusi szavazásokat nem lehet megakadályozni, még akkor sem, ha a szavazás tárgya a német alaptörvény értékeibe ütközik. Úgy folytatta: bár nem ismeri annak jogi lehetőségeit, hogy miként alkalmazhatnak egy ilyen súlyos diplomáciai konfliktust generáló eszközt, nem zárható ki, hogy ez történik. Azt mondta, ha Németország, Belgium is alkalmazza ezt a vétót, elindulhat a dominó-effektus.
    

Recep Tayyip Erdogan török államfő a tavalyi puccskísérlet után már korábban is világossá tette, hogy kész aláírni a halálbüntetés visszaállításáról szóló jogszabályt, ha a parlament így határoz. Az államfő a jogköreit kibővítő népszavazás óta ismét kiállt a halálbüntetés mellett.

  • kapcsolódó anyagok
HALÁLBÜNTETÉS
NÉPSZAVAZÁS
TÖRÖKORSZÁG