A gyermekprostituáltakat kriminalizálás helyett áldozatnak kell tekinteni - Konferencia a közelgő gyermekjogi világnap alkalmából

2017.11.17. Jogi Fórum / MTI

Kriminalizálásuk, vagyis elkövetőként kezelésük helyett áldozatnak kellene tekinteni a 14 és 18 év közötti prostituáltakat - hangsúlyozták annak a gyermekjogi konferenciának az előadói, amelyet csütörtökön rendeztek Budapesten.

A Gyermekek veszélyben című tanácskozást az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH) és az UNICEF - az Egyesült Nemzetek Gyermekalapja - Magyar Bizottsága rendezte a gyermekjogok közelgő világnapja alkalmából.

Lápossy Attila, az AJBH gyermekjogi osztályának vezetője elmondta: az államokat nemzetközi egyezmény is kötelezi a gyermekprostitúció elleni küzdelemre.

Miközben a szakemberek szerint az érintettekkel a gyermekvédelmi intézményeknek kellene foglalkozniuk, aközben a magyar jog szerint akár elzárást is kaphat az a 14 és 18 év közötti gyermek, akit tiltott prostitúción kapnak.

Vagyis a jog nem áldozatként, hanem elkövetőként kezeli ezeket a gyerekeket, miközben a gyermekprostitúció az erre vonatkozó lanzarotei egyezmény szerint is minden esetben kényszernek tekintendő - mondta az osztályvezető.

Mészáros Antónia, az UNICEF Magyar Bizottságának ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy ugyan valamennyi gyermek sérülékeny, ezért szükséges a védelmük, ám a családjuktól elszakítottan nevelkedők sokkal inkább veszélyeztetettek a többi között gyermekprostitúció által.

Arról is szólt, hogy úgynevezett gyermekhangkampányt indít az UNICEF, ugyanis a gyerekek nem tudnak kiállni magukért, mert sokszor nem halljuk meg a hangjukat. Ezt szeretnék megváltoztatni a kampány keretében.

Azt is bejelentette, hogy november 20-án, a gyermekjogok világnapján kék színnel világítják meg a Lánchidat.

Garamvári Miklós, az AJBH főtitkára hangsúlyozta, hogy az alapjogi biztos kiemelt feladata a gyermekjogok vizsgálata, ezzel kapcsolatban számos jelentést adott ki a hivatal.

  • kapcsolódó anyagok
GYERMEKJOGOK
OMBUDSMAN