Jelenlegi összetételében az utolsó – ünnepélyes – ülését tartotta az Országos Bírói Tanács (OBT) 2018. január 8-án, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) épületében.

Az ülést Major Zsolt, a testület soros elnöke nyitotta meg, aki beszélt az OBT elmúlt hat évi tevékenységéről, külön is kiemelve az Etikai Kódex megalkotását, valamint a bírói pályázati rangsor kialakítása során adható pontszámokkal kapcsolatos miniszteri rendelet értelmezéséről és gyakorlati alkalmazásáról kiadott ajánlást. 

A leköszönő Testület – Forrás: OBH

Handó Tünde, az OBH elnöke elmondta, az OBT megalakulásától kezdve a bírói függetlenség védelmezése mellett elsődleges kötelességének tekinti, hogy segítse az OBH munkáját a hatékony és időszerű igazságszolgáltatás biztosítása érdekében. Tagjai egyéni érdekeiket háttérbe szorítva a bírósági szervezet egészének javára, törvényben rögzített kötelességeiken túl munkálkodtak valamennyi bírósági dolgozó érdekében.

Az OBT utolsó ülésén egyes OBH utasítások, valamint ajánlások új eljárási kódexek miatti módosításáról is döntött.

A Testület – Forrás: OBH

A bíróságok szervezetéről szóló törvény szerint az OBT megbízatása 6 évre szól, és az újonnan megválasztott OBT első ülésének napján szűnik meg. Az új testület bíró tagjait és póttagjait megválasztó küldöttértekezletet 2018. január 15-én tartják Budapesten.