Lényeges adatok büntetőügyek fiatalkorú és felnőtt korú terheltjeiről - Elérhetőek a 2015. és 2016. év összesítő táblázatai

2018.03. 7. Jogi Fórum / OBH

Az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program adatgyűjtéséről és adatátvételéről szóló 288/2009. (XII. 15.) Korm. rendelet alapján a bíróságok a jogerős határozattal befejezett büntetőügyek fiatalkorú és felnőtt korú terheltjeiről a CD és Fk. adatlapokon szolgáltatnak adatot, melyeket az Országos Bírósági Hivatal dolgoz fel. - Elérhetőek a 2015. és 2016. évre vonatkozó CD/Fk lapok összesítő táblázatai.

2012-2014. években az adatokból összesítő excel táblázatok készültek, melyek a kiszabott büntetésekre és terheltekre vonatkozó kriminológiai, társadalmi és szociológiai szempontból lényeges adatokat tartalmazzák, a terheltek által elkövetett legsúlyosabb bűncselekmény szerinti bontásban.

2015. évtől a korábbi terjedelmes excel táblázatokat rövid infografikus összesítők váltották fel, melyek szintén tartalmazzák a terhelttel, a bűncselekménnyel, illetve a határozat tartalma szerint a kiszabott büntetéssel kapcsolatos legfontosabb információkat, emellett interaktív excel táblázatban kutatható a terheltek száma és megoszlása a legsúlyosabb bűncselekmények szerint.

Az adatok értelmezésénél fontos figyelembe venni, hogy a kiszabott büntetések több esetben halmazati büntetések, tehát több bűncselekmény elkövetése esetén azokért együttesen kerül kiszabásra a büntetés. Ennek figyelembevételével kell értelmezni azon adatgyűjtéseket, amelyek egy konkrét bűncselekmény elkövetése miatti büntetések számával és nemeivel (pl.: szabadságvesztés, pénzbüntetés) kapcsolatosak.

A táblázatok végén szereplő összesített adatok értelmezéséhez fontos tudnivalók:

  • ha ugyanazon évben ugyanazon terhelt két külön ügyben is elítélésre került, akkor ez a terhelt kétszer szerepel az egyes táblázatokban (pl. állampolgárság esetén duplikálódhat);
  • ha ugyanazon terhelt ugyanazon ügyben több bűncselekmény miatt is el lett ítélve, akkor ez a terhelt minden egyes általa elkövetett bűncselekménynél szerepel;
  • ha ugyanazon terhelt ugyanazon évben többféle büntetést is kapott (pl. szabadságvesztés és közügyektől eltiltás) akkor ez a terhelt minden rá kiszabott büntetésnél szerepel.

A korábbi évek összesítő táblázatai mellett elérhetőek a honlapon a 2015. és 2016. évi infografikus összesítők és interaktív excel táblázatok is. A dokumentumok tartalmazzák a terhelttel, a bűncselekménnyel, illetve a kiszabott büntetéssel kapcsolatos legfontosabb információkat. - Az összesítő táblázatok elérhetők ITT.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
BŰNÜGY
OBH - ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL