Százmilliós csalás hamis orvosi vényekkel és számlákkal - két informatikus a fő gyanúsított

2002.03.19. MTI

Hamis orvosi vényekkel és számlákkal százmillió forintos kárt okoztak az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP) annak az ügynek a gyanúsítottjai, akik ügyében vádemelési javaslattal élt a közelmúltban a rendőrség - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) illetékese kedden az MTI-t.

A Magyar Hírlap kedden megjelent cikke kapcsán Kovács József alezredes, a BRFK vizsgálati főosztályának osztályvezetője-helyettese elmondta: a rendőrség a nyomozás során kiderítette, hogy az OEP két informatikusa 500 ezer forintért 20 ezer orvos törzsadatait, vényvonalkódját, illetve több ezer ügyfél személyes adatait adta ki egy csoportnak. Hozzátette, hogy az adatokat a rendőrség megtalálta és lefoglalta, további sorsáról a bíróság dönt majd.

Az ügyben egyébként nyolc személy ellen élt vádemelési javaslattal a rendőrség, többek között különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalás, okirat-hamisítás, illetve jogosulatlan adatkezelés alapos gyanúja miatt.

A nyomozás három évvel ezelőtt az OEP feljelentése alapján indult, ugyanis egy állampolgár bejelentette a pénztárnál, hogy mindig zárva van az a gyógyászati segédeszközöket forgalmazó cég, ahol meg kellene vennie az eszközét.

A rendőrség tájékoztatása szerint a jelenleg egyedüliként előzetes letartóztatásban lévő ifjabb E. György feleségével és édesapjával, valamint további öt személy bevonásával, gyógyászati segédeszközök értékesítése után havonta milliós összegeket vettek fel a pénztártól. Ezt úgy hajtották végre, hogy egyetlen műszert sem adtak el, viszont a hamis számlák benyújtása után járó kompenzációt kifizette az OEP, mivel az elszámolásokat csak számszaki szempontokból ellenőrizték.

Az alezredes tájékoztatása szerint a pénztár az ügy kirobbanása után megszigorította a kifizetések teljesítését.

A gyanúsítotti vallomások alátámasztják, hogy E. György és társai első lépésként félmillió forintért megszerezték egy mágneslemezen az OEP azóta már elbocsátott két informatikai szakemberétől 20 ezer orvos törzsadatait.

Az OEP vizsgálódása után az ügy gyanúsítottjai által eladott két, az említett üzletek lebonyolítására létrehozott kft.-t az új tulajdonosok lopott személyi igazolvánnyal és más nevére vásárolták meg.

Az ügyben összesen tíz személyt hallgattak ki gyanúsítottként, kettővel szemben megszüntették az eljárást.