Halálbüntetés végrehajtása egykor és ma - Lehet-e humánus egy kivégzés?

2020.12.17. Jogi Fórum / Papp-Nagy Zsolt

Hazánkban 1988-ban hajtották végre az utolsó kivégzést - kötél által. Idén 30 éve eltörölték a halálbüntetést. A világ 56 országban azonban még mindig szabnak ki halálos ítéleteket. Napjainkra a legkegyetlenebb kivégzési módok kikoptak ugyan a repertoárból, azonban a kövezést máig alkalmazzák egyes országokban. Méreginjekciót, akasztás, villamosszék, golyó általi halál... Vajon lehet-e humánus egy kivégzés?

Az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma módosította a szövetségi szinten kiszabott halálos ítéletek végrehajtásának szabályozását. A jóváhagyott szabályozás révén a halálos ítéleteket „bármilyen módon végre lehet hajtani, amelyet a kivégzés helyszínéül szolgáló tagállamban engedélyeznek”. A kivégzéseket ezidáig méreginjekcióval hajtották végre, ettől abban az esetben lehetett eltérni, ha nem állt rendelkezésre a halálos méreg vagy ha az elítélt más kivégzési módot kért. A kivégzésekhez a jövőben – amennyiben a tagállami szabályozás megengedi – villamosszéket, mérges gázt, stb. használhatnak. De vajon létezik humánus kivégzés?

Magyarországon 30 éve törölték el a halálbüntetést. Az Alkotmánybíróság az azóta is sokat hivatkozott határozatában [23/1990. (X. 31.)] alkotmányellenesnek minősítette a legszigorúbb büntetési nemet, úgy ítélte meg, hogy a korábbi Btk. halálbüntetésre vonatkozó rendelkezései „az élethez és az emberi méltósághoz való jog” lényeges tartalma korlátozásának tilalmába ütköznek. A rendszerváltozást követően, egy-egy bestiális gyilkosság kapcsán mindig felerősödnek a halálbüntetés visszaállítását követelő hangok, azonban a „kapitális szankció intézményét” – többek között – Magyarország nemzetközi kötelezettségeire tekintettel sem lehetne visszaállítani, bármennyire is szeretné ezt a közvélemény. Hazánkban 1988-ban hajtották végre az utolsó halálos ítéletet a Budapesti Fegyház és Börtön akasztóudvarán, kötéllel.

2019-ig 142 ország törölte el a halálbüntetést, azonban 56 országban még mindig szabnak ki halálos ítéleteket. A tavalyi évben 20 országból jelentettek kivégzéseket. Az Amnesty International a jelentésében Kínát, Iránt, Szaúd-Arábiát, Irakot és Egyiptomot említette, ahol a legtöbb kivégzést hajtják végre. Vannak olyan államok, mint Oroszország, ahol kiszabható ugyan a halálos ítélet, de a gyakorlatban nem hajtanak végre kivégzéseket, az utolsót 1999-ben rögzítették. Továbbá néhány országban kizárólag rendkívüli körülmények, például háború idején elkövetett súlyos bűncselekmények esetén van lehetőség halálbüntetésre. A kivégzések számát tekintve az éves statisztikák foghíjasak, mivel vannak olyan államok, pl. Kína, Malájzia, Vietnám, amelyek titkolják a számokat, sőt államtitoknak minősülnek ezen adatok. Szakértők szerint Kínában a kivégzések száma elérheti évente az ezres nagyságrendet.

A kivégzési módokat tekintve megállapítható, hogy leggyakrabban a méreginjekciót, az akasztást, a villamosszéket és a golyó általi halált (sortűz, tarkólövés) alkalmazzák. A halálos ítéleteket általában a nyilvánosság kizárásával hajtják végre, azonban vannak államok, mint pl. Irán, Észak-Korea, Jemen, ahol nyilvánosak a kivégzések. Korábban úgy gondolták, hogy a nyilvánosság biztosítása, egyrészt a közösség tagjainak elrettentését szolgálja a bűnelkövetéstől, másrészt kielégíti a tömegek megtorlás iránti vágyát. Azonban ez a felfogás mára meghaladottá vált, így – az államok többségében – kizárták az utca emberét a kivégzésekből. Franciaországban 1939-ben volt az utolsó nyilvános kivégzés, guillotinnal, ahol a bámészkodó csőcselék olyan botrányosan viselkedett, hogy az elnök betiltotta a nyilvános kivégzéseket.

A halálbüntetés nagy múltra visszatekintő intézmény, számos kivégzési mód ismert. A kegyetlenebb kivégzési módok közé tartozott többek között a máglyahalál, a keresztre feszítés, valamint a súlyosabb bűncselekményt elkövetők esetében kínzással egybekötött módszerek is alkalmazásra kerültek. Utóbbi esetekben a hóhér kreativitására volt bízva, hogy milyen eszközöket, módszereket alkalmazott a halálraítélttel szemben. Ilyen megoldás volt az olajban kisütés, az elítélt megnyúzása, a felnégyelés vagy a Dózsa György halálát okozó izzó vastrónra ültetés is. Előbbi módszerek erősítik azt a tételt, hogy „nincs még egy élőlény a földön, amelyik olyan változatos módszerekkel pusztítaná saját fajtársait, mint az ember” (Hegedüs Péter). Napjainkra ezen brutális kivégzési módok kikoptak a repertoárból, azonban a megkövezést – amikor az elítéltet ökölnyi kövekkel halálra dobálják, fájdalmat és hosszú órákig tartó szenvedést okozva neki – máig alkalmazzák néhány államban, pl. az Egyesült Arab Emírségekben, Iránban.

Az abolicionisták szerint bármilyen gyors is egy kivégzés, az valamekkora fájdalommal, szenvedéssel jár, ezért szerintük fogalmilag kizárt a humánus kivégzés. Nemcsak az egyértelmű barbár módszerekre utalnak, mint a fenti megkövezés is, hanem a hagyományos kivégzési módokat: a villamosszéket, a golyót, a méreginjekciót, stb. is embertelennek tartják. Véleményük szerint egy rosszul végrehajtott kivégzés indokolatlan szenvedést okozhat a halálraítéltnek, további érveket felsorakoztatva a kapitális szankció ellen. Albert Pierrepoint, Nagy-Britannia legtöbb embert kivégzett ítélet végrehajtójának munkássága éppen nem erősíti meg a fentieket. Az utolsó hóhér című, az életét feldolgozó film, remekül mutatja be, ahogy tudományos pontossággal határozta meg az elítélt súlyából és magasságából a kötél hosszát, ezáltal fájdalommentessé téve az akasztást: az elítélt gerincvelője azonnal eltört és nem a hosszú percekig tartó fuldoklás okozta halálát, mint néhány náci főbűnös esetében a nürnbergi pert követően, ahol a hóhér nem állt a helyzet magaslatán. Azonban nemcsak az akasztás sülhet el balul. A golyó általi kivégzés a rossz célzás miatt okozhat szenvedést, a villamosszékben pedig szénné éghet a kivégzendő személy. Gázkamrás kivégzés esetén a hosszú percekig tartó fuldoklás miatt abban az esetben is szenved a halálraítélt, ha nem történik probléma a halálos procedúra közben.

Sokáig a méreginjekciós kivégzést tartották a legkevésbé drasztikus kivégzési módnak. Ezt olcsósága és a szervdonáció lehetősége (a kivégzendő személy felajánlhatta szerveit orvosi célokra) miatt vezették be először Oklahoma államban, 1977-ben. Vietnám azonban már humanitárius okokból tért át az alkalmazására, a sortűz helyett.

Méreginjekcióval történő kivégzés esetén az elítélt először nátrium-pentotált kap, amelytől kómába esik, ezt követően második lépésben pancuronium bromidot juttatnak a szervezetébe, amely az izmait bénítja meg, ezáltal leáll a légzése. Végezetül kálium-kloriddal leállítják a szívét. Mondhatnánk, elaltatják a halálraítéltet. Azonban bebizonyosodott, ha nem megfelelően hajtják végre, rossz az adagolás vagy nem megfelelő helyre szúrják a tűt, szörnyű kínokat átélve távozik a halálraítélt a túlvilágra.

Az USA Legfelsőbb Bírósága is foglalkozott 2008-ban a méreginjekció alkotmányosságával, megállapította, hogy a méregkoktél kivégzési módszerként történő alkalmazása nem alkotmányellenes, nem okoz „szükségtelen kínt és szenvedést” az elítélteknek.

A halálbüntetés mellett és ellen lehet érveket felvonultatni. Attól függetlenül, hogy az ember ellenzi vagy támogatja, a kivégzés, annak módjától függetlenül fájdalmat, szenvedést okoz az elítéltnek. Ne feltétlenül magára a kivégzési procedúrára gondoljunk! Sok esetben hosszú évek, sőt évtizedek telnek el, amíg sor kerül a kivégzésre. A várakozási idő teljesen leépíti, mind fizikálisan, mind mentálisan a siralomházban lévő halálraítéltet, még akkor is, ha az ő érdekében – a justizmord kockázatának a minimálisra csökkentése, az ítélet megváltoztatása iránti kérelme elbírálása miatt – nem kerül sor az ítéletet követően az azonnali kivégzésére. Nem beszélve arról, hogy világszerte végeznek ki embereket titokban, vagyis nem szólnak előre a kivégzés időpontjáról a családtagoknak, az ügyvédeknek, egyes esetekben maguknak a halálraítélteknek sem.

Amennyiben mégis felmerül a „humánus” kifejezés a halálbüntetéssel összefüggésben, úgy annak a kivégzési módok egymással való összehasonlítása esetén – mint például a méreginjekció humánusabb, mint a villamosszék – lehet értelme. Ugyanakkor, ha a halálbüntetés alternatívájának tartott életfogytig tartó szabadságvesztésről azt gondolnánk, hogy humánus büntetés, álljon itt Pálinkás György, a Legfelsőbb Bíróság néhai bírájának gondolata: „Az életfogytig tartó büntetés nem más, mint egy időben elhúzódó kivégzés, csak korántsem olyan humánus”.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS
HALÁLBÜNTETÉS