Blaszfémia vs. véleménynyilvánítás szabadsága - A vallásgyalázás jogi megítélése - Amit tudni érdemes!

2021.04. 1. Jogi Fórum / Papp-Nagy Zsolt

A blaszfémia - vagyis a vallásgyalázás jogi megítélése világszerte rendkívül nagy eltéréseket mutat: van ahol a véleménynyílvánítás korlátjaként értelmezik, másutt az istenkáromlást akár halállal is büntethetik. De mi a megítélés alapja? Hol a határ a véleménynyilvánítás szabadsága és a blaszfémia között? Hogyan vélekedik a magyar jog?

Az Alkotmánybíróság a közelmúltban megsemmisítette a Kúria és a Fővárosi Törvényszék katolikus közösség megsértése tárgyában hozott ítéleteit. A testület többek között azt állapította meg, hogy az indítványozók vallási közösségének méltósága csorbát szenvedett a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlásával, kiemelte, „hogy ha egy intézményesült vallási közösség egy közéleti kérdésben megnyilvánul, akkor a vallási közösség véleménye is vitatható, sőt alkotmányosan védett az is, ha a kritika a gúny formáját ölti. Azonban különbséget kell tenni a vallási közösség kritizálása és magának a vallásnak a kigúnyolása között”.

Hol húzódik a határ a véleménynyilvánítás szabadsága és a blaszfémia között? A vallási érzület védelme érdekében milyen mértékben lehet korlátozni a szólást?

A kommunikációs jogok lehetővé teszik, hogy a gondolat szabadsága alapján megfogalmazottakat mindenki szabadon kifejezésre juttassa. E jogok közé tartozik a sajtószabadság, a sztrájkjog, a gyülekezési jog, az egyesülési jog, az információs szabadság, a kutatási, tanulási és tanítási szabadság, a művészeti szabadság, valamint a lelkiismeret- és a vallásszabadság, és e jogok anyajogának nevezik a véleménynyilvánítás szabadságát. Vélemény alatt bármilyen szóbeli, írásos vagy nyomtatott kifejezés, közzétett kép, hang- vagy audiovizuális anyag értendő, ahogyan egy testmozdulattal, mozgással is lehet véleményt kifejezni. Az alapvető (emberi) jogok képzeletbeli hierarchiájában az abszolútnak ítélt élethez és emberi méltósághoz való jog után foglal helyet közvetlenül. Az Alkotmány „a véleményt annak érték- és igazságtartalmára való tekintet nélkül védi”, ahogyan azt az AB egy korai határozatában lefektette.

A véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus jogállam sine qua nonja. Ahogyan azt Trócsányi László korábbi alkotmánybíró is megfogalmazta, kevés jog van, amely előtt meg kell hajolnia. Halmai Gábor szerint a szabad kommunikáció érdekében a jogállamoknak egyre nagyobb kockázatokat kell vállalniuk, egyre szűkül azoknak az érdekeknek a köre, amelyek védelmében igazolható a vélemények állami korlátozása. Tehát nem korlátozhatatlan alapjog, a szakirodalom a véleménynyilvánítás korlátozása szempontjából a védendő értékek négy csoportját különbözteti meg: az állam érdekeinek védelmét; a társadalom egészének védelmét (köznyugalom, közerkölcs); az egyes társadalmi csoportok érdekeit (gyűlöletbeszéd); valamint az egyén becsületének a védelmét.

Blaszfémia (vallásgyalázás) alatt az istenséget, a vallást, vagy a tiszteletre méltónak, illetve szentnek tartott dolgokat sértő, gyalázó szót vagy beszédet értjük. Schanda Balázs alkotmánybíró mindezt úgy fogalmazta meg, hogy „a káromkodás (istenkáromlás), a blaszfémia verbális erőszak a hívő ember ellen, és hatásait tekintve ehhez hasonló megítélés alá esik a vallási tisztelet tárgyának képi meggyalázása is”. Koltay András, a téma elismert szakértőjének megállapítása szerint, nem tartoznak a blaszfémia körébe a vallásokkal szembeni kritikus megnyilvánulások, továbbá nem lehet blaszfém önmagában az, ha valaki tagadja a vallások igazságát, Isten létezését, illetve, hogy nem tehetünk különbséget az egyes vallások, egyházak között sem. Koltay szerint a blaszfémia megítélésekor a véleménynyilvánítás stílusának van kiemelt jelentősége, és háttérbe szorul a kritika tartalma.

Az egyes országok eltérően állnak a blaszfém vélemények korlátozásához. Vannak államok (Dánia, Finnország, Kanada), ahol már önmagában a blaszfém vélemény közlése jogellenes, más államokban (Írország, Csehország) a vallási érzület megsértése a tiltás feltétele. Bizonyos országok az istenkáromlást halállal büntetik. Ilyen állam Pakisztán, ahol a közelmúltban a bíróság halálra ítélt egy keresztény férfit, mert Mohamed prófétán gúnyolódott egy üzenetküldő alkalmazáson.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága a vallásgyalázás eseteiben szélesen értelmezi a tagállamok mozgásterét. A vallás fontossága és társadalmi szerepe miatt egységes európai mércét sem állított fel, a tágan meghatározott keretek között az államok szabadon dönthetnek a blaszfémia tiltásáról vagy megengedéséről. Az EJEB esetről esetre határoz a véleménynyilvánítás korlátozásának megengedhetőségéről. Például az Otto-Preminger-Institut v. Austria ügyben a strasbourgi bíróság megállapította, hogy a katolikus egyház jogainak védelme indokolttá teheti egy film forgalmazásának az előzetes megtiltását, vagyis korlátozható a szólás szabadsága, mivel az Emberi Jogok Európai Egyezménye alapján a vallásszabadság gyakorlása magában foglalja az állam azon tevőleges kötelezettségét, hogy a hívőket megóvja a zaklatástól, és biztosítja számukra a békés vallásgyakorlás lehetőségét. Ugyanakkor a Klein v. Slovakia ügyben, az egyik legfőbb papi méltóság kritizálását jogszerűnek ítélte meg, megállapítva, hogy a kritika nem a közösség hite, egyháza, hanem az érsek személye ellen irányult, ezért az a véleménynyilvánítás szabadságának védelmét élvezi.

A régi jogrendszerekhez hasonlóan a magyar jogrendszer is kriminalizálta az istenkáromlást. A Csemegi-kódex alapján a bűncselekményt az követte el, aki Isten ellen intézett gyalázó kifejezéssel közbotrányt okozott, és ezért egy évig terjedő fogház és ezer forintig terjedő pénzbüntetés volt a büntetése. Ma már kifejezett blaszfémia-tilalmat nem tartalmaz a hazai jogrendszer, a vallási érzések védelme felől közelít, a méltóságot védi. Schanda mindezt úgy fogalmazta meg, hogy „a személy méltóságát súlyosan sérti, ha vallási meggyőződése vagy hovatartozása miatt éri verbális vagy képi agresszió. Sérti az is, ha az agresszió célpontja nem a személye, hanem a vallása, valamilyen számára szent dolog”. A büntetőjog a vallásgyakorlás szabadságát védi a vallásgyakorlást erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozó magatartás kriminalizálásával, illetve az emberi méltóságot a gyűlöletbeszéd szankcionálásával. A szabálysértési jog a vallási tisztelet tárgyát, a vallási szertartások végzésére szolgáló tárgyakat is védi, illetve büntetni rendeli a vallásgyakorlásra rendelt helyen okozott nyilvános botrányt.

A Charlie Hebdo francia hetilap szerkesztőségének tragédiája is megmutatta, hogy milyen indulatok generálódhatnak egy hitében megsértett közösség tagjaiban. A szatirikus hetilap munkatársai elleni erőszakos, véres fellépés egy szélsőséges reakció volt. Az ellenük elkövetett brutális, gyalázatos tett a mi, „európai többségünk” szerint nem lehet válasz semmilyen „karikatúra” esetén sem. E sajnálatos eset kapcsán azonban az is felmerülhet, hogy körültekintőbben kell eljárni, egyfajta önmérsékletet tanúsítani, amikor olyan kényes témák kerülnek napirendre, mint a vallás.

  • kapcsolódó anyagok
ALAPJOGOK
VALLÁSSZABADSÁG
VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS SZABADSÁGA