Májusban is jár a munkáltatói adómentesség! - A kedvezmény több éven keresztül visszamenőleg is igénybe vehető

2021.05. 6. Jogi Fórum / MTI

Májusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban; az adóelengedés több mint 130 ezer dolgozót érint - tájékoztatott Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

"A kormány nemcsak az ágazati bértámogatást hosszabbította meg egy hónappal, hanem a munkáltatói adómentességet is. A gazdaság újraindításának egyik fontos lépése lehet az adóügyi könnyítés, amelynek révén hét havi munkáltatói adómentességet kapnak a vendéglátásban és a szabadidős ágazatban tevékenykedők, a szálláshely-szolgáltatók, az utazásszervezők, és a magántulajdonú buszos vállalkozók" - húzta alá Tállai András.  

A kormány segítséget nyújtott a március elején életbe lépett veszélyhelyzeti intézkedések miatt bezárásra kényszerült ágazatoknak, így márciusra és áprilisra az adóügyi könnyítéseket például a kiskereskedelemre, a fodrászokra és a kozmetikusokra is kiterjesztette. A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozata április 7-én lépett hatályba, ekkor nyithattak ki az üzletek és indulhattak újra a szolgáltatások - emlékeztetett az államtitkár.

Annak ellenére, hogy jelenleg már védettségi igazolvánnyal szinte minden szolgáltatás elérhető, az adóügyi könnyítést a koronavírus-járványnak leginkább kitett ágazatok esetében mégis meghosszabbította a kormány. "Fontos szerep hárul ezekre az ágazatokra a gazdaság újraindítása során, ezért versenyképességi szempontból is fontos és szükséges a támogatás" - hangsúlyozta.  

"A turizmusban, szabadidő ágazatban tevékenykedő vállalkozásoknak nem kell megfizetniük 2020 novembere és 2021 májusa között a munkavállalók utáni szociális hozzájárulási adót, szakképzési hozzájárulást, a rehabilitációs hozzájárulás arányos összegét, valamint a személyi jellegű kifizetések után a kivát" - részletezte az államtitkár.

Az ágazati adókedvezmény nem veszhet el, több éven keresztül visszamenőleg is igénybe vehető. "Ha ugyanis a vállalkozó elfelejtette érvényesíteni a mentességet, de az igénybevétel feltételei fennálltak, akkor önellenőrzéssel elévülési időn belül bármikor módosíthatja bevallását" - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy az érintett, csaknem 20 ezer vállalkozás a kedvezményt minimális adminisztrációval a lehető legegyszerűbben veheti igénybe; csak be kell jelölnie a havi adó- és járulékbevallásában az erre a célra kialakított mezőket. A májusi időszakra vonatkozó bevallást majd június 12-ig kell elküldeni az adóhivatalnak. A PM számításai szerint ezzel nagyjából hárommilliárd forintot spórolhatnak az érintett vállalkozások, a 485/2020-as kormányrendeletben felsorolt 25 ágazatban tevékenykedő munkáltatók.

  • kapcsolódó anyagok
ADÓZÁS
JÁRVÁNYÜGY
KORMÁNYRENDELET