Biometriás azonosítókat szorgalmaz a jogosítványba egy új amerikai törvénytervezet

2002.05. 6. CW Számítástechnika

Két virginiai képviselő, a demokrata Jim Moran és a republikánus Tom Davis törvénytervezetet dolgozott ki, amelyben egy 350 millió dolláros programra tesznek javaslatot, melynek keretében öt éven belül az összes szövetségi állam biometriás azonosító adatokat tartalmazó lapkával egészítené ki a gépjárművezetők jogosítványát.

Az azonosító lehetne ujjlenyomat, retina mintázat vagy bármi más egyedi jegy. Az Amerikai Polgárjogi Unió (ACLU) máris jelezte, a két képviselő így akarja megkerülni az országban uralkodó személyigazolvány-ellenes hangulatot - hiszen ezzel az állami jogosítvány válna országos személyi okmánnyá. Az előterjesztők szerint erről szó sincs, mert az azonosítók nem kerülnének szövetségi adatbázisba, hanem az államok egymás között osztanák fel szükség esetén. Ráadásul, a chipkártyával fokozni lehet az állampolgárok védelmét - hiszen az adatok közül kikerülne a társadalombiztosítási szám, amit ha egy bűnöző ellop, fel tudja használni a megkárosított számtalan személyi adatát, míg ugyanezt a lapka egyedi információi miatt nem teheti meg. Az ACLU attól tart, hogy egy ilyen részletes nyilvántartással az állam vissza tud élni, korlátozni tudja az állampolgárok államok közötti mozgását az USA-n belül, ugyanakkor a kormányhivatalok az adatbázis alapján faji és etnikai profilokat tudnak készíteni a legkülönfélébb célokra. A törvénytervezet szigorítani kívánja a jogosítványért folyamodó egyén számára személyazonossága valódiságának bizonyítását, a jogosítványhamisítást pedig ugyanolyan szövetségi bűnténnyé tenné, mint a bankjegyhamisítást.