Többet bűnözünk, mint tavaly

2002.05. 7. stop!

Márciusban 39.307 bűncselekmény vált ismertté Magyarországon, ami az előző év azonos időszakában történt 36.530 esetet tekintve 7,6 százalékos növekedést jelent - derül ki a rendőrség internetes honlapján található adatokból. Összesen 20 emberölés jutott a rendőrség tudomására márciusban, ez eggyel kevesebb a tavalyinál.

Több mint 8 százalékos csökkenést mutat a statisztika a személygépkocsi-lopások (861) számát tekintve; a rablások száma szintén mérséklődött: az elmúlt év márciusi 373-al szemben az 2002 márciusában 317 eset vált ismertté. Alig változott a hivatalos személy elleni erőszakos cselekmények száma, ezen belül azonban a rendőrök ellen elkövetett bűncselekményeké viszont 33-ról 36-ra, azaz 9,09 százalékkal emelkedett. A rendőrséghez 18 százalékkal kevesebb, a tavalyi 2.537 helyett idén 2.075 bejelentés érkezett lakásbetörésekről. Felére csökkent az ismertté vált erőszakos közösülések, míg 12,24 százalékkal növekedett a kiskorú veszélyeztetése bűncselekmények száma. Szinte nem történt változás a közlekedési bűncselekmények számában, tavaly márciusban 1.818, míg idén 1.814 eset történt.

Csaknem 1.100 százalékkal növekedett az embercsempészések száma, azaz a tavalyi 77-ről az idén márciusban 920-ra emelkedett. Jelentősen, a harmadával növekedtek a gazdasági bűncselekmények, ami azt jelenti, hogy a tavalyi 894-ről 1.192-re emelkedett az ilyen jellegű bűnesetek száma. Ezen belül legnagyobb mértékben a hamis pénz kiadása (160 százalék) és a pénzhamisítás (155 százalék) emelkedett, viszont csökkent a számítógépes csalások száma, illetve a bankkártyával való visszaélés. A statisztika szerint idén márciusban 393 kábítószerrel való visszaélés történt, ami 16,27 százalékkal magasabb a tavalyi adatoknál.