A Diákhitel Rt. egyik üzletszabály-módosításával akarja elérni, hogy a jövőben szabályzatát egyoldalúan megváltoztathassa. Amelyik diák nem fogadja el a változtatást, egy összegben visszafizetheti a teljes tartozását, különben az adóhatósággal gyűlik meg a baja. Közben az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgálatot kezdeményezett: nem sérti-e diákok szabad bankválasztási jogát, hogy csak az kaphat hitelt, aki a Postabanknál vezet számlát.

A Diákhitel (DHK) Rt. május 21-én kiadott egy üzletszabály-módosítást, mely többek között megváltoztatná a jelenlegi szabályzat 73. pontját. Eszerint a DHK Rt. egyoldalúan, bármikor módosíthatja szabályzatát. Ha valaki nem fogadja el a módosításokat, akkor 15 napon belül jelezheti ezt a DHK Rt.-nek. Ezután – a Diákhitel Rt. szerint – az ügyfél a szerződést felbonthatja, a diákok szerint viszont a hitelező fogja felbontani a szerződést. Ez pedig azt jelenti, hogy az egész addig felhalmozott diákhitel-tartozást egy összegben vissza kell fizetni, máskülönben az adóhatóság hajtja be. (67. pont) Egy az Index szerkesztőségébe is eljuttatott levél szerzője úgy véli, hogy “megint a diákokkal babráltak ki”. A jelenlegi, tehát a még érvényben lévő szabályzat 73. pontja szerint ugyanis ha a hitelfelvevő nem fogadja el a módosításokat, és erről a módosítás nyilvánosságra hozatala után 60 napon belül írásban nyilatkozik, akkor rá nem lesznek érvényesek a módosítások, azaz semmilyen következmény nincs.

A diákok körében is terjesztett levél arra hívja fel a figyelmet, hogy a két verzió közötti különbség egyértelmű. Az ismeretlen levélíró “mindenkinek nagyon javasolja, hogy nyilatkozzon: nem fogadja el a kiadott módosításokat, és sürgősen értesítse minden érintett ismerőset”. Õri András, a Diákhitel Rt. kommunikációs igazgatója szerint ez a reakció félreértésen alapul, mivel a módosított szabályzatban nem az szerepel, hogy a Diákhitel Rt. bont szerződést, hanem az, hogy “a hitelfelvevő a kölcsönszerződést 60 napos felmondási idővel rendes felmondással megszüntetheti”. A módosításokat május 21-én adták ki, még a jelenlegi üzletszabályzat van érvényben. A Diákhitel Rt. honlapján az olvasható, hogy a módosítás szövegét a Magyar Nemzet és a Népszabadság június 1-i számában közölték, vagyis a diákok augusztus elejéig élhetnek kifogással. A most felvételizőkre már a módosított szabályzat lesz érvényes.

  • Amikor tavaly szeptemberben, a legjobbnak látszó nemzetközi mintákra építve létrehoztuk ezt az új rendszert, nem tudhattuk, hogy a gyakorlati működés tapasztalatai alapján változtatásokra lesz szükség – mondta az Index kérdésére Õri András. Csupán arról van szó, hogy a gyakorlat szerint túl hosszú volt a 60 napos határidő, ezért csökkentettük 15-re. Az egyoldalú módosítás lehetősége pedig nem jelenti azt, hogy az ügyfél kiszolgáltatottabb lesz; ez így működik majdnem minden pénzintézet esetében, ez a nemzetközi gyakorlat, aggodalomra tehát nincs ok. – A módosítás után sem változtathatóak meg a hitelrendszer legfontosabb elemei – tette hozzá Õri, aki szerint a diákság egy csoportja túlreagálta a változásokat. – Ugyanis például a kamat mértékét, az összeghatárokat, a törlesztési feltételeket egy magasabb, a kormány által elfogadott rendelkezés szabályozza.

A Diákhitel Rt. legfrissebb közleménye szerint egyébként újabb 2139 hallgató csatlakozott a diákhitelt igénylő egyetemi-, főiskolai hallgatók táborához. Így velük együtt – a 2001/2002 tanév utolsó diákhitel folyósítási napján, június 14-én 85 ezer 438 hallgató (a jogosultak 26,34 százaléka) rendelkezik diákhitel szerződéssel. Tovább nőtt az egyösszegű kifizetést igénylők száma is: az esedékes határidőig 537 új érvényes kérelem érkezett a Diákhitel Rt-hez. Az e félévtől megnyíló egyösszegű folyósítási lehetőséggel összesen 18 ezer 964 hallgató (a szerződéssel rendelkezők 22 százaléka) élt eddig. Most, június 14-én folyósított összeg 1,4 milliárd forint volt, így a hazai hallgatói hitelezés első tanulmányi évében összesen 15,1 milliárd forint került a diákhitelt igénylő hallgatók bankszámlájára.