Akinek a személyiségi jogait sérti a médiában megjelent értékelés, annak meg kell adni a válaszadás jogát

  • ez a lényege a Fidesz jogi kabinetje által benyújtott módosító indítványnak. A MÚOSZ elnöke szerint viszont a legnagyobb kormánypárt politikai trükkre készül, a sajtótörvény megkerülésével.

A Fidesz jogi kabinetje által benyújtott Ptk.-módosító indítvány annyiban különbözik a lex Pokol néven ismertté vált törvényjavaslattól, hogy elképzelésünk szerint a sajtóorgánumokban megjelent véleményt nem kellene korrigálni

  • fejtette ki Répássy Róbert. A fideszes politikus szerint azonban meg kell adni a válaszadás jogát annak, akinek a személyiségi jogait bármilyen értékelés sérti. A sértettnek így joga lenne saját álláspontjának közzétételére a médiában — fogalmazott.

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke szerint mindegy, hogy lex Pokolról, vagy lex Fideszről beszélünk. Ha vélemény közlését teszik kötelezővé, az cenzúrának minősül, és így az alkotmányba ütközik

  • állítja Wisinger István. Az alapprobléma az, hogy a Ptk. módosításával — feles törvényről lévén szó — a Fidesz politikai trükkre készül, hiszen ha a sajtótörvényt akarnák módosítani, ahhoz már kétharmados támogatottságra lenne szükségük — mondta az elnök. Hasonló álláspontot képvisel az MSZP is.

Miután a személyiségi jog védelmét eleve a Ptk. szabályozza, csakúgy, mint a jelenleg érvényben lévő sajtó-helyreigazítási eljárást valótlan tények közlése esetén, így magától értetődik, hogy a Ptk. módosítását kezdeményeztük

  • reagált Répássy Róbert, aki a jogi kabinet álláspontját ismertetve kifejtette: a személyiségi jogok védelme előbbre való, mint a véleménynyilvánítási szabadság. Az Alkotmánybíróság esetleges előzetes normakontrollját elfogadható megoldásnak találjuk, de szerintünk a javaslat illeszkedik a magyar alkotmányos jogrendszerbe — tette hozzá.

Az újságíró-társadalomnak valóban etikai felelőssége a személyiségi jogok tiszteletben tartása, de ennél sokkal fontosabb feladata a hatalmat gyakorlók tevékenységének vizsgálata

  • felelte a Világgazdaság felvetésére a Nemzetközi Újságíró-szövetség Budapesten tartózkodó főtitkára. Aiden White arra is felhívta a figyelmet, hogy személyiségi jogokra hivatkozva sok esetben a politikai, gazdasági elit az, amely védelmet nyer a kritikával szemben.

A közszolgálati televíziónál egyszerre tapasztalhatók a politikai, szakmai és pénzügyi válság jelei

  • jelentette ki kedden a Nemzetközi Újságíró-szövetség Budapesten tartózkodó főtitkára. Aiden White szerint a Magyar Televízióban kialakult helyzetért mindegyik párt felelőssé tehető. A főtitkár helytelenítette, hogy a politika szereplői részt vesznek a köztévé vezetésében. Az uniós csatlakozáshoz elengedhetetlen a médiatörvény módosítása — emlékeztetett Aiden White.