A napokban megkezdődött A Holokauszt Múzeum és Dokumentációs Központ kialakítása Budapesten, a Páva utcai egykori zsinagógában – többek között ez is elhangzott a Keresztény-zsidó Társaság és a Raoul Wallenberg Egyesület hétfői, fővárosi fórumán.

A Gyűlöletbeszéd, holokauszt-tagadás című kerekasztal – beszélgetésen Kaltenbach Jenő, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa elmondta: az Európa Tanács egyik bizottsága a diszkrimináció témakörében megkezdte egy általános politikai ajánlás kidolgozását, amelynek büntetőjogi fejezete a holokauszt-tagadást is büntetni kéri az Európai Unió tagállamaitól. Az ombudsman utalt arra, hogy tavaly, év elején hivatala kodifikációs munkába kezdett, amit az Igazságügyi Minisztérium és a Legfőbb Ügyészség is felkarolni látszott.

Tájékoztatása szerint azonban a tervezetet a szaktárca 2001 végéig nem nyújtotta be az Országgyűlésnek, s az nem került a kormány elé sem. Kaltenbach Jenő kitért arra is, hogy az ombudsmani hivatalhoz csak kis számban érkeznek a gyűlölet-beszéddel vagy a holokauszt-tagadással összefüggő panaszok, ami véleménye szerint az emberek viszonylag nagy tűrőképességével vagy az intézkedésbe vetett csekély bizalommal magyarázható.

Bócz Endre, az Igazságügyi Minisztérium főcsoportfőnöke arról beszélt, hogy az Európai Unió kerethatározat-tervezete szerint a tagállamok és a tagjelölt országok is kötelesek lennének bűncselekménnyé nyilvánítani egyebek mellett a gyűlöletre izgatást valamely nemzet vagy lakossági csoport ellen. Tájékoztatása szerint a magyarországi törvénymódosítás megszövegezése ügyében november 19-én Budapestre érkezik a Zsidó Világkongresszus számos képviselője.

Dobner Győző baptista lelkész rámutatott arra: a témában a kisebb egyházi közösségeken belül a “teljes tájékozatlanság és véleménytelenség” jellemző. Meglátása szerint a keresztény egyházak egy része e kérdésben csak a nyilatkozatok szintjéig jutott el, ez azonban nem elég: a keresztény társadalmaknak el kell érniük az azonosuláson nyugvó, szívbeli bűnbánat szintjét, ez lenne a valódi kiengesztelődés alapja. A lelkész úgy vélekedett, hogy bűnbánat helyett napjainkban sokkal erőteljesebben jelentkezik két másik fogalom, az elvetés és a kivetés. Dobner Győző kiemelte: a probléma gyökere az, hogy a nemzedékek torz gondolatokat adnak át egymásnak, s azok egyre torzabb formában öröklődnek át.