Az internetcímek rendszerének felügyeletét ellátó szervezet szerint lehetőséget kell biztosítani három új csúcsszintű domain létrehozására, ezzel tovább bővülne az eredeti .com, majd a .gov, .edu, és a többiek listája.

A pontosan körül nem írt szponzorálásban részesülő domainek feladata újabb részterületek kiszolgálása lenne, tovább csökkentve a legelső címvégződések túlterheltségét. Stuart Lynn, az ICANN elnöke bejelentette továbbá, hogy míg megnevezik az esetleges három új címet, tanulmányt készítenek a korábbi címbővítések gyakorlati hatásáról. 2000 szeptemberében az eredeti öt címvégződéshez hét másik csatlakozott, leszámítva az országokra utaló végződéseket. Mindez akkor történt, amikor a .com buborékként emlegetett számítástechnikai részvénytúlértékelés a csúcspontjához ért. Ahogy a részvények hatalmasat zuhantak, majd szépen lassan felfelé kúszva megközelítették valós értéksávjukat, kiderült, hogy kicsit elméretezték a bővítéseket. A rendszer kritikusai szerint a még több végződés bonyolít és nem egyszerűsít a helyzeten, mivel a kép gyorsan tisztul az eredeti végződések esetében. A .com lendület ellankadásával internetcímek ezrei kerülnek vissza az elérhető kategóriába, mivel használatukat az eredeti tulajdonosok nem újítják meg.