Törvény a jogalkotásról

2003.03.27. MTI

A kormány szerdai ülésén megtárgyalta és elfogadta a jogalkotásról szóló törvény, illetve a jogi segítségnyújtásról szóló szabályozás koncepcióit.

Bárándy Péter igazságügy-miniszter a kabinet ülését követő szóvivői tájékoztatón, Budapesten elmondta, hogy a jogszabályalkotás folyamata nyilvánosabb és részletesebben megtárgyalt lesz az eddiginél, például nyomon követhető lesz majd az interneten.

A jogszabály ugyancsak foglalkozik majd az úgynevezett deregulációs kötelezettséggel, amely az elavult, az ellentmondó, illetve az ismétlő jogszabályok hatályon kívül helyezését célozza.

Bárándy Péter a jogi segítségnyújtásról szóló szabályozás koncepciójáról beszámolva elmondta, az egy olyan intézményrendszert hoz létre, amely a szociálisan rászorulók számára szakszerű jogi tanácsadást és eljárási jogi képviseletet biztosít.

Szavai szerint ez a szabályozás lehetővé teszi, hogy a rászorultak nemcsak a bírósági eljárásokban, hanem peren kívül is kaphatnak segítséget jogvitáik rendezéséhez.