Az EURid fogja kezelni a .eu domaint

2003.04. 1. Prím

Az EU félhivatalos forrásai szerint az olasz-belga-svéd EURid nonprofit konzorcium fogja kezelni a tervezett .eu domaint, mely többek között a vállalatok páneurópai vonását kívánja hangsúlyozni.

A tervek szerint 2004-től igényelhető domain hosszú jogi procedúra után saját európai címet biztosítana, egyben tehermentesítve a túlterhelt .com címeket. A .eu létrehozásáról 2002 áprilisában döntött az Európai Unió. Maurizio Gasparri, olasz telekommunikációs miniszter már a döntés előtt egy nappal arról nyilatkozott, hogy a European Registry for Internet Domains (EURid) csoport lehet a befutó. Az EU hivatalnokok által közölt végeredmény ellenére Marc van Wesemael, az EURid részét alkotó belga DNS domain-regisztrációs konzorcium elnöke elmondta, hogy még nem kaptak hivatalos megerősítést a döntésről. A belga DNS-t, az olasz Istituto di Informatica e Telematica-t (ITT CNR), és a svéd NIC-SE-t magában foglaló EURid a tervek szerint évi 10 euró ellenében szolgáltat .eu-ra végződő internetcímeket. Az Európai Bizottság még szeptemberben írt ki egy pályázatot a .eu kezelésére, ám a döntés csak nehezen született meg, mert sok jelentkező panaszkodott a lassú bevezetés miatt. A .eu 2004-től indul útjára, míg az amerikai vezetéssel létrehozott .biz, vagy .info domainek már nagyban terjednek.

  • kapcsolódó anyagok
DOMAIN-NÉV