Adatmentési bizottság: hiába várták a pénzügyminisztert

2003.04. 2. Korridor

Az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának az adatmentési üggyel foglalkozó albizottsága keddi ülésére László Csabát és Péterfalvi Attilát várták, ám a pénzügyminiszter nem jelent meg, így csak az adatvédelmi biztos tájékoztatóját hallgatta meg a testület.

Semjén Zsolt (Fidesz), az albizottság elnöke kifogásolta, hogy a pénzügyminiszter távolmaradt az üléstől és nem küldött senkit maga helyett. - Annak ellenére is kifogásolható László Csaba viselkedése, hogy hamarosan megkezdi munkáját az adatmentés kivizsgálására létrehozott parlamenti bizottság - fogalmazott az elnök, elismerve, hogy a párhuzamos vizsgálódás az ügyben nem indokolt.

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos megismételte korábbi állásfoglalását, miszerint nincs jogszabályi felhatalmazás arra, hogy kormányváltások idején személyes adatokat mentsenek el. - Nem támogatok olyan jogszabály-módosítást, amely erre felhatalmazást ad - tette hozzá Péterfalvi Attila, aki megismételte, hogy jogértelmezéssel nem lehet személyes adatokat kezelni, és kifogásolta, hogy az adatmentések nem köthetők konkrét célhoz.

Szászfalvi László, az emberi jogi bizottság MDF-es elnöke nevetségesnek és elfogadhatatlannak nevezte László Csaba Péterfalvi Attilához írt levelét. - Példátlan törvény- és alkotmánysértést követett el a kormány az adatmentési ügyben, amiért politikai felelősséggel tartozik - mondta.

  • kapcsolódó anyagok
ADATVÉDELEM
ADATVÉDELMI BIZTOS
OMBUDSMAN