Hamis széljegyzet, hatmilliós bevétel

2001.04.27. Magyar Hírlap

A bíróság elrendelte három budapesti ügyvéd előzetes letartóztatását, akik az eddigi adatok szerint közreműködtek egy több milliót érő XVI. kerületi telek fiktív eladásában. A jóhiszemű vásárló 6,5 millió forintot adott át az ügyvédek jelenlétében Gy. Zoltánnak, akinek egy hamis széljegyzeten kívül valójában semmi köze nem volt az ingatlanhoz.

Több mint hatmillió forintot csalt ki egy ingatlancsalásra szerveződött csoport egy jóhiszemű telekvásárlótól Budapesten, a XVI. kerületben. A bűncselekmény elkövetésében aktív szerepet vállalt három ügyvéd is, akiknek előzetes letartóztatását a napokban rendelte el a bíróság. Korábban lapunkban is beszámoltunk arról, hogy tucatnyi ügyvéd ellen indult eljárás az elmúlt két évben, mert végzettségüket és a szakma iránti bizalmat kihasználva segédkeznek ingatlancsalásokban.
Információink szerint az ominózus telek földhivatali tulajdonlapjára 1999 márciusában, máig tisztázatlan körülmények között került fel széljegyzetként Gy. Zoltán neve. Bár semmilyen csatolt adásvételi szerződés nem igazolta a tulajdonos változását, ez elegendő volt egy naiv vásárló megtévesztéséhez.
Igaz, B. Tibort három ügyvéd igyekezett meggyőzni a rendkívül előnyös befektetés tisztaságáról. A férfi kifizette a pénzt, nem sejtve, hogy a telek eredeti tulajdonosa évek óta külföldön tartózkodik.
Az újdonsült "tulaj" néhány hónappal később szeretett volna túladni szerzeményén, s ő maga is meglepődött, hogy több mint tízmillió forintért jelentkeztek vevők az ingatlanra. Egyikük azonnal letett 200 ezer forint foglalót. Ám az üzlet nem köttetett meg, mert az új vásárló lelkiismeretes ügyvédje pillanatok alatt kiderítette a földhivatalban, hogy az eredeti tulajdonos kihagyásával került B. Tibor tulajdonába a telek.
B. Tibornak így se pénze, se telke nem maradt, hajléktalanná vált. Az ügyletben részt vevő hét személy viszont testvériesen elosztozott a pénzen. A fiktív átírást magára vállaló ügyvédnő félmilliót kapott, az üzlet előkészítésén fáradozó kollégák az eddigi adatok szerint fejenként több mint másfél milliót tehettek zsebre. A Magyar Hírlap értesülései szerint, a gyanúsítottak részben beismerték tettüket, ám nem érzik magukat felelősnek az ügyben.