“Az áldozatsegítés alapja az áldozatorientált, emapatikus hozzáállás” – hangsúlyozza Veisz Gábor ügyvéd, a Victim Support Europe magyar elnökségi tagja, a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület győri irodája vezetője. Február 22. a bűncselekmények áldozatainak európai emléknapja. Az áldozatsegítés aktuális európai és hazai kihívásairól beszélgettünk.

Évente tízezrek válnak közvetlenül elszenvedőjévé különböző bűncselekményeknek Magyarországon, legyen szó zseblopásról vagy akár halálos közúti balesetről. Az érintetteknek (ide értve a családtagokat is) ilyenkor nagy szükségük lehet arra, hogy támogatást kapjanak a megváltozott élethelyzetükben, legyen szó érzelmi támaszról, a felmerülő ügyintézésben való segítségnyújtásról, jogi tanácsadásról vagy bármilyen más, hasonló kérdésről. Az áldozatsegítő szervezetek éppen ennek a felismerésnek köszönhetően jöttek létre, és a céljuk, hogy azok se maradjanak támasz nélkül, akik senkire sem számíthatnak.

Az Ön személyében, 2017 óta magyar elnökségi tagja is van az áldozatsegítés vezető, európai ernyőszervezetének, a Victim Support Europe-nak (VSE). A VSE 54 nemzeti tagszervezetet képvisel, évente több mint 2 millió bűncselekményben sérelmet szenvedett személynek nyújtanak támogatást és tájékoztatást 29 országban. Érdekelne, hogy hogyan került be a VSE elnökségébe és milyen feladatokkal bízták meg megválasztása óta eltelt időben?

2009 óta dolgoztam jogászként az állami áldozatsegítés területén, 2011-2017 között pedig a szakterületért felelős vezetőként az Igazságügyi Hivatalban, illetve jogelődeiben. A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület győri irodájának 2018 óta vagyok a vezetője.

Dr. Veisz Gábor
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

A Fehér Gyűrű az a civilszervezet, amely Magyarországon elsőként karolta fel a bűncselekmények áldozatai támogatásának és a sértetti jogok védelmének ügyét. Az idén 30 éves egyesület számára rendkívül fontosak a nemzetközi kapcsolatok, hiszen 1992 óta a VSE tagja, így koordináltan és hatékonyan tud támogatást biztosítani a külföldön bűncselekmények áldozatává vált magyar állampolgároknak is.

Magyar elnökségi tag megválasztása azt is jelzi, hogy egyesületünk a nemzetközi szakma által is elismert, magas színvonalon végzi feladatát. Emellett a megválasztásomban az is szerepet játszott, hogy João Lázaro – a jelenlegi elnök – törekedett arra, hogy a hattagú elnökségben minden európai régiót megfelelő szakmai ismeretekkel és kapcsolatrendszerrel rendelkező tag képviseljen.

Az elmúlt évben a VSE felkérésére készítettem el egy – közel 80 oldalas – jelentést a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról szóló 2012/29/EU parlamenti és tanácsi irányelv magyarországi implementációjának megvalósításáról. Az irányelv végrehajtásáról minden tagországnak be kellett számolnia, a beszámoló elfogadása jelenleg folyamatban van. A jelenlegi/következő elnökségi feladatom a GDPR hatálybalépésével kapcsolatos.

Melyek a VSE aktuálisan kiemelt feladatai?

Az irányelv végrehajtásának tagországonkénti elemzésén kívül, a kárenyhítési rendszer felülvizsgálata került ismét előtérbe, illetve a határon átnyúló szolgáltatások harmonizálása is aktuális. Az elmúlt évek európai terrorcselekményei sok külföldi állampolgárt, turistát érintettek, az áldozatok, sértettek támogatása érdekében pedig szükséges az egyes országok közti koordinált, gyors együttműködés. Ebben a folyamatban a VSE kiemelt szereppel bír, mivel szinte minden EU országból van tagszervezete, így rendelkezik olyan naprakész kontaktlistával, amely megkönnyíti a terrorcselekmény helye szerinti áldozatsegítő szervezetek számára a kapcsolatfelvételt és az ügyintézést a sértett hazájában található szervezetekkel.

Az aktuálisan kiemelt feladatokon túl a VSE, az EU- és a nemzetközi áldozatvédelmi szabályozás fejlesztése érdekében tudományos kutatásokat támogat, összegyűjti az egyes tagországok jó gyakorlatait, konferenciákat, kampányokat szervez a sértetti jogok minél szélesebb körű társadalmi ismertsége érdekében. Ezek az események a VSE facebook oldalán is folyamatosan figyelemmel kísérhetők.

Dr. Veisz Gábor
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

A hazai áldozatsegítés aktuális helyzetére áttérve, hogyan látja Ön most – egykori állami tisztviselőként, ma pedig a Fehér Gyűrű munkatársaként, úgymond a másik oldalról – az állami és civil áldozatsegítő szervezetek közötti feladatmegosztást, együttműködést?

Az állami és a társadalmi áldozatsegítő szervek, szervezetek közötti jó kapcsolatot, az együttműködés rendszerének folyamatos megújítását mindig is fontosnak tartottam. A Fehér Gyűrű együttműködési megállapodásai közül kiemelném az ORFK-val kötött megállapodást, ugyanis a rendőrség állományának felkészültségén múlik, hogy a sértett idejében megkapja-e azt a tájékoztatást, amely alapján dönthet arról, hogy igénybe kívánja-e venni a különböző áldozatsegítő szolgáltatásokat, támogatásokat.

Sajnos, ügyvédként magam is tapasztaltam, hogy a sértett feljelentése megtételekor az áldozati jogokra vonatkozó tájékoztatást az ügyeletes rendőr elmulasztotta. A rendőrség állományában magas a fluktuáció, ezért rendszeresen szükséges a megfelelő továbbképzés. Bűnmegelőzési előadók és áldozatvédelmi referensek számára én is többször tartottam előadást az elmúlt években. Pozitív, hogy a rendőr-kapitányságokon általában megtalálhatók az állami áldozatsegítésre vonatkozó tájékoztatók és a különböző civil szervezetek szórólapjai, így a Fehér Gyűrű Egyesületé is.

Az állami áldozatsegítés és a civil szervezetek közötti feladatmegosztás tekintetében változást hozott, hogy 2017-től járási szintre került az állami áldozatsegítés. Tekintettel arra, hogy különösebb létszámbővítés nélkül zajlott az átszervezés, az áldozatsegítést többnyire a járásnál dolgozó gyámügyi kollégák végzik, a korábbi munkaköri feladataik mellett.

Az elmúlt két évben jelentősen csökkent az állami áldozatsegítés ügyfélszáma, emellett úgy látom, hogy egyes, a törvényben rögzített szolgáltatások sem megfelelően biztosítottak. Ilyen az érdekérvényesítés elősegítése, amelybe tartozik például az érzelmi segítségnyújtás (az értő figyelemmel kezdve, az empatikus hozzáálláson, a vigasznyújtáson keresztül, szükség esetén a pszichológus igénybevételéig) és az áldozat alapvető jogai érvényesítéséhez nyújtandó segítség (pl. hivatali ügyintézéshez). Ez az a terület, amelyen egy civil szervezet személyre szabottabb szolgáltatást tud kínálni, például önkéntesek segíthetnek a hatóságok előtti eljárások ügyintézésben. A Fehér Gyűrű ingyenesen biztosítja a krízisben lévő áldozatok számára pszichológus vagy mentálhigiénés szakember igénybevételét.

Dr. Veisz Gábor
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

További esetkörként említeném még, amikor hivatali munkaidőn túl kerül a bűncselekmény/szabálysértés áldozata olyan krízishelyzetbe, hogy azonnali, konkrét – akár pénzbeli – segítségre szorul, például ellopták a pénztárcáját és nem tud hazautazni. Ilyenkor, akár hétvégén is, a szorult helyzetben lévőknek indokolt esetben csekély összegű anyagi támogatást tud biztosítani az egyesület. Ez a támogatási forma azonban rendőrségi feljelentéshez kötött.

A két évvel ezelőtti – az áldozatsegítő szolgálatok működését is érintő – közigazgatási szervezeti átalakítás után, az Igazságügyi Minisztérium 2017-ben Budapesten, majd 2018 márciusában Miskolcon és Szombathelyen is Áldozatsegítő Központokat hozott létre. Ön hogyan látja, sikerült beilleszkednie ezeknek a központoknak az áldozatsegítés meglévő, hazai rendszerébe?

Az Áldozatsegítő Központokat azzal a céllal hozták létre, hogy az áldozatsegítő szolgáltatások a társadalom minél szélesebb körében váljanak ismertté, és minél magasabb szinten legyenek elérhetőek az áldozatok számára. Ez gyakorlatilag egy válaszreakció volt a minisztérium részéről az országszerte csökkenő esetszámokra. Az előzetes tervek szerint minden megyeszékhelyen nyitottak volna ilyen irodát, kiegészítendő a kormányhivatali áldozatsegítést. Jelenleg egy civil szervezet, az ERGO működteti a központokat és az éjjel-nappal ingyenesen elérhető Áldozatsegítő Vonalat (06 80 225 225). A beígért, újabb központok létrehozásáról nincsen további információm. Bízom azonban benne, hogy ha további központok nyílnak, azok sikeréhez a Fehér Gyűrű is hozzá tud járulni az immár 30 évnyi áldozatsegítési tapasztalatával.

Az interjú ideje alatt folyamatosan érkeztek a hívások az ügyfelektől. Az ügyvédi praxis mellett nem túl megterhelőek az egyesületi tevékenységgel és az elnökségi tagsággal járó feladatok?

Az elnökségi feladatok nem jelentenek napi szinten elfoglaltságot, a munkáimat pedig igyekszem a leghatékonyabb időbeosztással ellátni. De azt valóban nem mondhatom, hogy túl sokszor unatkoznék.

Dr. Veisz Gábor
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Úgy tűnik Veisz Gábor áldozatsegítés iránti szenvedélye és elkötelezettsége „fertőző”.

Igen, úgy tűnik! A családomat tekintve mindenképp, hamarosan ugyanis édesanyám is csatlakozik az áldozatsegítés nemes ügyéhez. Önkéntesként vesz majd részt az egyesületi munkában.

A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület áldozatsegítő szolgáltatásainak biztosításához az anyagi támogatáson (állami költségvetési támogatás, SZJA 1%) kívül, nagyon fontos az önkéntesek közreműködése. A Fehér Gyűrű várja olyan áldozatorientált, empatikus hozzáállással rendelkező személyek jelentkezését, akik a szükséges felkészítés után segíteni tudják az egyesület tevékenységét.


Dr. Veisz Gábor 2005-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán, majd 2009-ben a skóciai University of Abertay Dundee-n szerzett oklevelet, EU Business Law (BA) szakon. 2009-től megyei áldozatsegítő referensként, 2011-17 között az állami áldozatsegítő szolgálatok szakmai vezetőjeként dolgozott az Igazságügy Minisztériumhoz tartozó központi hivatalban. 2017 márciusától egyéni ügyvéd, 2017 májusában megválasztották a brüsszeli székhelyű, nemzetközi áldozatvédelmi szervezet, a Victim Support Europe elnökségi tagjává, emellett a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület győri irodavezetője.

Az állami áldozatsegítő szolgáltatásokról bővebb információk ITT érhető el.

A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület tevékenységéről, elérhetőségeiről ITT olvashatnak részletesebben.

A Victim Support Europe (VSE) tevékenységéről ITT olvashatnak részletesebben.