Dr. Kónya István - Hivatásból bíró

2020. október 7. Horváth Eszter, Budapest

„Hiszem, hogy a legszebb hivatást választottam. A legszebbet, leghumánusabbat, legnemzetibbet“ – vallja Kónya István büntetőbíró, akinek az államfő augusztusban a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta. Pályaválasztásáról, hivatásszeretetéről, az ifjú jogásznemzedékről, igazságkereső „makacsságáról”, jelentősebb ügyeiről, a jogalkotásban vállalt szerepéről is beszélgettünk a Kúria távozó – közel negyven éves bírói tapasztalatával rendelkező – elnökhelyettesével.

Magyarország köztársasági elnöke, a miniszterelnök előterjesztésére a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta Önnek. Mit jelent ez a kitüntetés Önnek?

A legmagasabb szintű elismerését a jól végzett munkámnak. Büszke vagyok rá, örömmel tölt el. Mindenkinek feladata, hogy hivatásában a legteljesebbet nyújtsa akkor is, ha azért külön jutalmat soha nem kap. Ugyanakkor társadalmi lények vagyunk, akik mások elismerése által kapunk visszaigazolást arról, hogy eredményesen vagy haszontalanul töltöttük-e napjainkat. A nyilvánosság előtti méltatás motivál, jóleső megelégedettséget, önbizalmat ad, amelyre mindenkinek éltető szüksége van. Egy kitüntetés értékét a ténylegesen mérhető, kézzel fogható teljesítmény adja, s ennek alapján úgy érzem, nem voltam méltatlan erre a rangos elismerésre.

A Kúrián átvehette idén Az Év Bírája elismerést is. Mennyiben jelenti ez a kitüntetés azt, hogy közvetlen kollégái, a magyar bírói szervezet csúcsán elhelyezkedő Kúria ismerte el munkáját, tevékenységét?

Házon (családon) belül szól arról, amit a középkereszt az egész társadalommal közöl, azt, hogy az igazságszolgáltatásban nyújtott teljesítményem méltatást érdemel. Az "Év Bírája" elismerés közvetlen kollégáim és a Kúria elnökének "vállveregetése", amelynek szakmai értéke, becsülete van, ezért büszkeséggel tölt el, hogy részem lehet benne.

Kónya István

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

1981-ben nevezték ki Szegedi Katonai Bíróság ítélőbírójává. Mennyire tudatosan készült a bírói pályára? Miért választotta ezt a hivatást?

Tudatosan készültem a bírói pályára. Gimnáziumi tanulmányaim során megérlelődött, befolyásmentes elhatározásom volt, amely mellett kitartottam. Az igazságszeretet nemzeti tulajdonság, s nekem családi örökségem is. A történelem, a politikai divatok szüleim, nagyszüleim sorsát mindig markánsan befolyásolták, lehetőségeiket megszabták, korlátozták, vagy éppen tragédiához vezettek. Édesapám végigharcolta a II. világháborút, szovjet hadifogságba került, hazatérése után internálták, majd a honvédelmi közmunkaszolgálat önkénteseként mostoha körülmények között, nem egyszer életét is kockáztatva vett részt a háborús romok eltakarításában. Küzdelmes évek vártak rá később is, de igazáért, az igazságért mindig bátran kiállt. Gerinces viselkedése, kitartása azt példázta nekem, hogy céljait az ember nem adhatja fel, s azok elérésében emberi rosszindulat, kisszerűség sem szabad, hogy megakadályozzák. Bíróként az a feladatom, hogy az igazságért kiálljak, ez az a szakmai szépség, ami ebben a hivatásban megtestesül. A választásomnak ilyen motivációja is volt. Olykor a makacsságomat vetik a szememre. Számomra az elődöktől látott kiállás volt a példa, ez táplálta a – jó értelemben vett – makacsságomat is.

A Kúria 2019. Évkönyvében akként fogalmaz, hogy „a valóság megismerése feladat, a jog tudása kötelesség, de a döntés nem csupán eredmény, hanem alkotás, ami a megérlelt döntéshozatal élményén alapszik.” A büntető jog sajátossága az Ön értelmezésében miben rejlik?

Ameddig az orvos a test betegségeit, addig a büntetőbíró az egyén mástól vagy a hatalomtól elszenvedett sérelmeit orvosolja, óvja a rendet, a jelen és a jövő biztonságát. Ám valójában többet, sokkal többet tesz ennél: az alkalmazott jog által szolgáltatott igazság képes katartikus élményt okozni, értékvesztéssel küszködő társadalmunkban még mindig a bíróság az, amely az egyedi ügyben hozott döntésével képes a jót a rossztól megkülönböztetni, elismerve az előzőt, büntetni az utóbbit. A bíróság elmarasztalja az alattomos haszonleső cselekedetet, bünteti a másik ember megalázását, megnyomorítását, a hatalmaskodást, míg elégtételt, igazságot szolgáltat az igazáért kiálló, bátor, karakán embernek.

A büntető ítélkezés az igazságszolgáltatás sebészete, ahol az ítélőbíró a legsúlyosabb beavatkozásra képes az egyén egzisztenciájába. A büntető ítélet nemcsak az ügy résztvevőire, de az egész nemzetre hatást gyakorol, mert szemléletformáló erővel bír a közgondolkodásra, a morálra. A bíró felelőssége mindezért egyszerre aktuális és időtlen.

Ön részt vállalt az utóbbi évtized nagy jogszabályainak, így a büntetőjogi és a büntető eljárásjogi kódexek megalkotásában, illetve értelmezésében. 2017-ben azt írta, az új büntető eljárási törvényről, hogy „leckét felmondani még nem lehet képes”. 2019-es írásában kételyeit is megfogalmazta a jogszabály kapcsán. Hogyan látja most? Miként vizsgázott az új eljárási kódex?

Annak megjegyzése mellett, hogy néhol a kevesebb több lett volna, meg kell hajtsam fejemet az új törvény előtt, amely éppen a járványügyi korlátozás helyzetében kétségtelenül bebizonyította hasznosságát. Kimondottan sikertörténetként kell elismerni az előkészítő ülés új tartalmát, amely lehetővé tette az ügyek érdemi befejezését elhúzódó tárgyalási szak nélkül. Ez az utóbbi intézmény az előzetes várakozásokat is felülmúlva gyorsította meg az ügyek befejezését. Hozzá kell tegyem, a Kúria Büntető Kollégiuma sokat tett azért, hogy az új Be. értelmezésével előmozdítsa annak zökkenőmentes alkalmazhatóságát.

Pillantsunk bele az ítélkezési gyakorlatba, a jelentős ügyekre, amelyekben döntést hozott. A Kúria egyik legnagyobb, a múlt feldolgozásával kapcsolatos tevékenysége a semmisségi ítéletek meghozatala. Önnek számos írása is szól a semmisségi törvényekről. Hogy látja: van még tennivaló ezen a területen?

Kónya István

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Tagja voltam 1989-1990-ben a Minisztertanács koncepciós büntetőügyek felülvizsgálatára létrehozott jogász-történész bizottságának. E munka során iratok tömegét néztem át és elképesztő tényeket ismertem meg. A bizottság munkájának két semmisségi törvény lett az eredménye. A koncepciós elemeket tartalmazó büntetőügyek felülvizsgálata során azonban nem lehetett foglalkozni a háborús és népellenes büntetőügyekkel, azok nem képezhették vizsgálat tárgyát.

A semmisségi törvényekről, s azok hiányosságairól kétszer is volt alkalmam beszélni, első ízben 2000 márciusában, a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottságának szervezésében megtartott tudományos ülésszakon Veszprémben, majd ugyanitt 2010-ben "Amit a semmisségi törvények még mindig nem oldottak meg" címmel. Mondanivalóm lényege mindkét esetben arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy az igazságtételből indokolatlanul maradt el a háborús és népellenes bűntettek miatti elítélések csoportja. E témakörben tett javaslataim mind a mai napig visszhang nélkül maradtak.

Változatlanul vallom, hogy igazságtétel nélkül nincs megbékélés, és jogállami adósság a több generáció sorsát torzító eljárásokban okozott károk – lehetőség szerinti – orvoslása. Tehát van még tennivaló.

Az állami kitüntetés átadásakor elhangzott, hogy a díjjal a jogos védelem új szabályrendjének megalkotása és alkalmazása terén elért eredményeit is elismerték. Hogy látja, mennyiben feladata a Kúriának nem csak a joggyakorlat, hanem a bírói szemlélet alakítása?

Az Alaptörvény az ítélkezés egységének biztosítását tette a Kúria kizárólagos feladatává. Az ítélkezés egysége elsősorban az alkalmazott jog értelmezésének azonosságát jelenti, tehát azt, hogy a jogi norma tartalmát az ország minden bíróságán egyöntetűen ítéljék meg az egyedi ügyek elbírálásakor. Az egyöntetűség nem uniformizáltságot, hanem a normák helyesen felismert céljának megfelelő egyirányú értelmezését és alkalmazását jelenti. Könnyen belátható, hogy a bírói szemlélet sokfélesége nem szolgálja ezt a követelményt, és eltérő értelmezéshez, homlokegyenest ellentmondó döntésekhez vezethet. A törvényhű, helyes bírói jogalkamazást feltételező szemlélet kialakítása ezért a legfőbb bírói fórum feladata és felelőssége.

Számos tankönyv, kommentár, jogi tudományos tanulmány szerzője - melyek közül egyik legkiemelkedőbb a közel 2000 oldalas Kommentár a gyakorlat számára. Szakvizsga bizottsági tag. A bírák továbbképzését, a jövő jogászhallgatóinak formálását és joggyakorlat egységesítését egyformán fontosnak tartja munkájában?

Az előző kérdésből következik ennek igenlő megválaszolása is. A jog értelmezésének számos módszerét tanuljuk meg már az egyetemen, majd alkalmazzuk az ügyek elbírálása során. A bírói értelmezés az eseti bírói döntéseket, az ezek alapján kialakuló ítélkezési gyakorlatot használja jogi hivatkozásának alapjául. A bírói jogértelmezés azonban nem hagyhatja figyelmen kívül a jogértelmezés többi módszerét, hanem azok segítségével kell önmagát kontrollálnia. A jogalkalmazás során a jogszabályokba foglalt normákat kell érvényre juttatni a helyes döntéshozatal érdekében.

A Kommentár a bírói gyakorlat számára készül, szerzői a Kúria ítélőbírái. A folyamatosan megújuló törvény rendelkezéseinek magyarázatánál a megismerhető jogalkotói magyarázatot (indokolás) veszik alapul, és értelmezésüket a létező ítélkezési gyakorlat felhasználásával adják meg, rámutatva arra, mi az, ami a múltból felhasználható, és mi az, ami meghaladottá vált.

Emellett a bírák képzésében is jelentős részt vállal a Kúria, s azt sem hallgathatom el, hogy több kollégám oktat a jogi karokon. Úgy hiszem, a valóságból merített tapasztalatukkal, tudásukkal hatékonyan szolgálják az ifjú jogásznemzedék képzését.

Kónya István

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Hogy látja a mai ifjú jogásznemzedéket?

Jól képzett, művelt, a kor elvárásainak megfelelő ismeretekkel (informatikai képzettség, nyelvtudás) rendelkező fiatalok választják a bírói hivatást. Ez a hivatás azonban nem elégedhet meg a lexikális tudással, a jogszabályok elsajátításával, s azok mechanikus felmondásával. Tapasztalható, hogy hiányzik az a gyakorlat, amelyet az elődöktől lehet átvenni, amely az általuk hozott döntéseken alapul, és az azokhoz vezető utak és módszerek megismeréséből táplálkozik. Az elemző-gondolkodó tudásátvétel olykor még várat magára.

Közel negyven éve bíró. Mi az – ha van ilyen – amit kiemelne ebből a negyven évből?

Jövőre lettem volna 40 éve ítélkező bíró. A bíró előtt minden ügyben sorsok, események, olykor emberi tragédiák bontakoznak ki. Az ügyek sokszínűsége, a megoldások szakmaisága, lelkiismereti kialakulása, majd a törvényes és alapos döntés számos izgalmat, élményt, olykor sztorikat hozott. Az ítélkezés átélt évtizedei a bőség zavarát eredményezik, ezért nehéz belőlük kiemelni, mégis bírói létem legszebb döntésének tartom annak az asszonynak felmentését, aki kivételes bátorsággal szállt szembe az őt kirabló bűnözőkkel, és eredményesen védte meg vagyonát, miközben egyik támadója életét vesztette.

A közlekedési bűncselekmény miatt elítélt nőt öt évvel később a Kúria felülvizsgálati eljárásban jogos védelem okából mentette fel, mert bűncselekményt nem valósított meg. E döntésében a Kúria elvi éllel mondotta ki, hogy a javak elleni jogtalan támadás elhárítása érdekében a védekező cselekmény megengedett, s ha az elhárító cselekmény nélkülözi a szándék bűnösségét, úgy a szándék bűnösségének hiányából következik, hogy az ilyen szándékot nélkülöző cselekménynek gondatlan bűnösségi eredménye sem lehet. Ha az alapcselekmény jogszerű, és nem büntetendő, úgy ahhoz gondatlanság sem társulhat.

A megtámadottat nem lehet a bűncselekménnyel szembeni védekezéstől megfosztani azért, mert a támadásra közlekedési helyzetben, járművet használva kerül sor. Az ellenkező felfogás a védekezéshez fűződő törvényes jog elvitatását, a kockázatmentes bűnözés elfogadtatását, sőt annak közvetett ösztönzését jelentené.

A Kúria ebben az ügyben elégtételt adott a tisztességes polgárnak, aki példaértékű helytállással küzdött támadóival. Helyreigazította azt a megengedhetetlen eljárási hibát is, hogy egy rablást közlekedési bűncselekménynek tekintsen a nyomozás, tetézve ezt azzal, hogy a megtámadottat együtt ültessék vádlottak padjára a rablóval.

Kónya István

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

A felmentő ítélet kihirdetése megható és felejthetetlen érzés volt, látva az öt éven át méltatlanul meghurcolt nő felszabadultságát, kitörő örömét, mert a bíróság megtette a kötelességét, és végre igazságot szolgáltatott.

Kollégái, akik ismerik, azt mondják, elsőként szokott megérkezni egy nap kezdetén a Kúriára és általában Ön dolgozik a legtovább. A Kúria nyugdíjazása után is számít munkájára?

Eddig ennek nem kaptam jelét. Csak reménykedem abban, hogy lesz még lehetőségem bírói múltamhoz méltó, érdemi munkát végezni.

Publikációiban számos szépirodalmi idézetet használ. Rendszeresen jár színházba. Ezek mellett mivel tud feltöltődni, kikapcsolni?

Az említetteken kívül rendszeresen sportolok, igyekszem magamat fizikailag és szellemileg karbantartani. Be kell valljam, rajongok a filmekért, imádok moziba járni, bízom benne, hogy visszatér még az az idő, amikor sorban állok a pénztárnál és zsúfolt nézőterek előtt játszanak igényes és szórakoztató filmeket. Ugyanúgy várom számos, a járvány miatt elmaradt színházi előadás pótlását, a valódi, nélkülözhetetlen színházi életet.


Kónya István 1954. február 20-dikén született Budapesten. Jogi egyetemi diplomáját 1979-ben az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán szerezte meg, „cum laude” minősítéssel.

1981-ben bírói-ügyészi szakvizsgát tett. 1979-ben a Budapesti Katonai Bíróságon, majd 1979. decemberétől 1981. júliusáig a Legfelsőbb Bíróságon fogalmazó. 1981. júliusától 1991. decemberéig a Szegedi Katonai Bíróság ítélőbírája. 1991. decemberében nevezték ki a Legfelsőbb Bíróság bírájának,
2000. februárjátóltól tanácselnökének. 2002. februárjától a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője. 2012. januárjától kúriai tanácsos, igazgatási teendők ellátásával megbízva. 2012. augusztus 1-től a Kúria elnökhelyettese és szóvivője.

1989. tavaszától 1991. márciusáig a Minisztertanács 3063/1989. számú határozatával megalakított – a koncepciós pereket vizsgáló – jogász-történész bizottság jogász albizottságának tagja. 1993-tól 2004-ig a Fegyelmi Bíróság tagja.

1998. január 1-től folyamatosan a Bírósági Határozatok Szerkesztő Bizottságának tagja. 1997-től a Jogi Szakvizsgabizottság tagja, 1997-től 2010-ig a Szegedi József Attila Tudományegyeteme Jogi Karán záróvizsga elnöke. 2001-ben a Külügyminisztérium Nemzetközi Jogi Főosztálya és az Igazságügyi Minisztérium által a Nemzetközi Büntető Bíróság Statútumának magyar megerősítésére vonatkozó kormányjavaslat tervezetének előkészítésére létrehozott munkabizottság tagja. A JogOk (jogászoktatás) című folyóirat Szerkesztő Bizottságának tagja. 2004-től a Rendőrtiszti Főiskola Társadalmi Tanácsának tagja.

2005. júniusától 2007 tavaszáig az Igazságügyi Minisztérium Büntetőjogi Kodifikációs Bizottságának tagja. Tagja a Bűnügyi Szemle Szerkesztő Bizottságának, a Magyar Büntetőjogi Társaság alapító és elnökségi, valamint a Bírói Egyesület Kúriai Szervezetének vezetőségi tagja.

Számos tanulmány, könyv, publikáció szerzője. Részt vett az új Büntető Törvénykönyv és a Büntetőeljárási törvény kodifikációjában is.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
KÚRIA
KÓNYA ISTVÁN