Dr. Sápi Edit - Színpadi művek szerzői joga

2020. október 27. Horváth Eszter, Budapest

"A színházi alkotások hazai szerzői jogi szabályozásnak vannak még hiányosságai - például hogy a törvény nem nevesíti a rendezőt, mint szerzői jogi oltalomra jogosultat. E tekintetben a bírói gyakorlat sem egységes" - mondja Sápi Edit, akinek kutatási témája a színpadi művek szerzői joga. A jogterület egyediségéről, aktualitásairól, szabályozási hiányosságairól és bírói gyakorlatáról, a jogász és színházi szakemberek gondolkodásának különbségeiről beszélgettünk.

Miért pont a színpadi művek szerzői joga foglalkoztatja? Szeret színházba járni, vagy prózaibb oka van?

Kisgyerekkorom óta vonzott minden, ami művészet. Egy ideig képzőművészettel szerettem volna foglalkozni, de a színház világa is közel állt hozzám. A szüleimmel rengeteget jártunk színházba. Viszont éreztem, hogy valami „kézzelfoghatóbb” pályát kéne választanom. Végül a jogászi hivatás mellett dödntöttem - ez a fajta gondolkodásmód mindig is érdekelt.

2013-ban – végzésemet követően – Miskolcon az Állam –és Jogtudományi Karon maradtam PhD hallgatóként. Tudtam, hogy a magánjogi gondolkodás áll közel hozzám, különösen a polgári jog az a terület, amivel foglalkozni szeretnék. Ezen belül a szerzői jog és a szellemi alkotások joga volt az, amit legközelebb állónak éreztem magamhoz. Egy színházi előadás közben jutott eszembe, amikor már PhD hallgatóként a szerzői jog területén folytattam kutatásokat, hogy a színpadi műveknek, színházi előadásoknak számos szerzői jogi vonatkozása van és nagyon jó kutatási alapanyag lehetne. Utánanéztem, hogy van-e a témával kapcsolatos szakirodalom és azt láttam, hogy itthon átfogó, csak ezzel a kérdéssel foglalkozó mű tulajdonképpen nincs. Ezért is gondoltam, hogy érdemes erről a területről PhD dolgozatot írni. Dolgozatomat 2018-ban védtem meg, ezután jött a monográfia.

Sokáig nem tudtam, hogy a művészet szeretetét hogyan tudnám a jogászi pályához kötni. Persze mondják, hogy a jog a „döntések művészete”, de azért ez nem az, amit a művészet alatt általánosságban értünk. A szerzői jog viszont a jogtudománynak pontosan az a része, ahol ez a két terület találkozik.

dr. Sápi Edit

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Miben tér el a színpadi művek szerzői jogi védelme a többi szerzői jogvédelem tárgyától? Miért van létjogosultsága külön nevesíteni a színpadi művek szerzői jogi védelmét?

Az, hogy létjogosultsága van a szerzői jog területén a színpadi művekkel kapcsolatos szabályozás önálló vizsgálatának - nem kérdés. Már az első hazai szerzői jogi törvény – ami 1884-ben született meg – foglalkozott a színpadi művek szerzői jogi oltalmának alapjaival, illetőleg a színpadi művek a sajátosságaival. Természetesen az a jogszabály még teljesen más alapon szabályozott, mint a mai szerzői jogi törvényünk – ami a negyedik a sorban. Az alapelvek maradtak, de az első két jogszabály struktúrája teljesen eltért a harmadiktól és a negyediktől.

A korábbi szabályozás sokkal inkább műtípusonként történt. Alapvetőnek az irodalmi műveket tartották, az ezt követő fejezetek foglalkoztak a zeneművek, illetve a színpadi művek szerzői jogával. Elsősorban azt szabályozták, hogy nyilvános előadásra milyen engedélyeket kell kérni, valamint, hogy a szerző kizárólagos joga hogyan valósul meg a nyilvános előadás keretében. A jogszabály az átdolgozás kérdésével is foglalkozott.

Az 1921. évi szerzői jogi törvény is az irodalmi műveket tartotta alapnak, majd a zeneművek és a színpadi művek szerzői jogi szabályaival foglalkozott. A következő szerzői jogi törvény már sokkal közelebb állt a mai a szabályozásához. Az akkori kor követelményeit erőteljesen magán viselte ez a jogszabály, viszont struktúrájában már hasonlított a maira. A törvény kiegészítéseként sokáig hatályban volt egy rendelet – a 9/1969. (XII. 29.) MM rendelet. Ez kifejezetten foglalkozott a színpadi művek jogosításával és a jogdíjak számolásával.

Amikor sor került az 1969. évi jogszabály újragondolására, a színpadi művek külön rendeletben való szabályozása nem merült fel. A korábbi MM rendelet szabályait beleépítették az 1999. évi szerzői jogi törvénybe. Ez a beépítés azonban csak nagy vonalakban valósult meg. Teljes mértékben eltűnt a specifikusság. A jogszabály az első paragrafusban egy példálódzó felsorolásban – amiben listázza a szerzői jogi oltalom alá tartozó műtípusokat – nevesíti a színpadi műveket is, mint a jogi oltalom tipikus tárgyait, de ennek különösebben specifikus szabályanyagot nem ad. A színpadi művek speciális szabályozása gyakorlatilag eltűnt, az általános szabályokat kell alkalmaznuk ezekre a művekre is. Ez pedig néhol problematikus, mivel a színpadi művek nagyon komplex alkotási folyamat útján jönnek létre.

Kutatásom során vizsgáltam, hogy mik azok a sajátosságok, amelyek az általános szerzői jogi szabályokhoz képest, ha nem is kivételes, de mindenképpen rugalmasabb jogalkalmazói hozzáállást igényelnek. Úgy látom, van létjogosultsága annak, hogy a jogalkotó és a jogalkalmazó is több figyelmet fordítson erre a műtípusra. Illúzióim persze nincsenek atekintetben, hogy majd egy külön jogszabály fog megszületni a színpadi művek szerzői jogának szabályozására - erre valójában nincs is szükség. Ami viszont véleményem szerint fontos volna, az az, hogy bizonyos kérdéseket – páldául a dramaturg és a rendező szerzői jogi státuszát vagy a mű egységének védelmét – tisztábban kezelje a jogszabály, valamint hogy a jogalkalmazók és a színházi szakemberek gondolkodását közelítsük egymáshoz - sok jogvitát okoznak ugyanis a kettő közötti eltérések.

Mikor kezdődött hazánkban a színpadi művek szerzői jogának védelme?

Az első hazai szerzői jogi törvény – ahogy azt már említettem – 1884-ben született, amely már foglalkozott a színpadi művek szerzői jogával is. Ezzel a szabályozással egyébként abszolút nem voltunk elmaradva időben. Ha megnézzük, hogy nemzetközi színtéren hogyan alakult a jogvédelem fejlődése, azt látjuk, hogy a világon az első szerzői jogi törvény - az angliai „Statute of Anne” - 1709-ben – született meg. Az a jogszabály pedig, ami kifejezetten a színpadi művek szerzői jogi oltalmát szabályozta, szintén Angliából származik, mégpedig 1833-ból. Ez volt az ún. Dramatic Literary Property Act.

Ha szigorúan csak az évszámokat nézzük, akkor látható, hogy Angliában megközelítőleg 130 évnek kellett eltelni ahhoz, hogy az általános szerzői jogon túl foglalkozzanak a színpadi művekkel. Itthon pedig - ha nem is részletekbe menően – de már az első szerzői jogi törvény rendelkezett e művek jogvédelméről.

dr. Sápi Edit

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Lát-e hiányosságokat a jelenleg hatályos szabályozásban?

Úgy gondolom, hogy egy kutatómunka során az ember mindig talál hiányosságokat - én is találtam. Kutatásom során végigvettem, hogy a színpadi művek esetén mik azok a sajátosságok, amelyek miatt másképpen kell értelmeznünk az adott szerzői jogi szabályozást. Több ilyen pontot is találtam, amelyeket alapvetően a bírósági határozatok, a szakértői vélemények és a színházi szakemberek gyakorlati nézőpontjai világítottak meg.

Szerencsére több színházzal is kapcsolatban voltam, így igazán érdekes volt látni, hogy az egyes szerzői jogi kérdéseket ők hogyan értékelik és élik meg. Láttam, hogy a színházi szakemberek mennyire másképp látják ugyanazt, másként gondolkodnak ugyanarról mint a jogászok.

Vesszőparipám a mű egységének védelme - a mű integritása. A jogszabály a szerző személyhez fűződő jogait három nagy csoportba foglalja. Ezek a szerző nevének feltüntetéséhez és szerzői minőségének elismeréséhez fűződő jog, a mű nyilvánosságra hozatalához való jog, valamint a mű egységének a védelme. Megvizsgáltam a színpadi művek kapcsán, hogy etekintetben mennyire lehet specifikus az adott szerzői jogi szabályozás. Megállapítható, hogy mindhárom esetben merülhetnek fel problémák (például a névfeltüntetés elhagyása több esetben is arra utalhat, hogy plágium történt), mégis a három közül a legérdekesebb és leginkább problematikus, az integritás védelme.

A mű egységének védelme többek között azt is jelenti, hogy nem lehet oly módon megváltoztatni, megcsonkítani az alkotást, hogy az a szerző becsületére vagy hírnevére sérelmes legyen. Ha ez megtörténik, akkor sérül a mű integritása. Ennek az „egységsértésnek” több megjelenési formája lehet. Leggyakrabban a tényleges mondanivaló sérelme valósul meg akkor, amikor annyira kicsavarják és drasztikusan értelmezik újra a művet, hogy az eredeti mondandó teljes mértékben elhalványul. Hogy végülis egy ilyen rendezés sérti-e a mű egységét az attól függ, hogy a szerző hogy gondolkodik erről. Ha ő nem tartja problematikusnak, akkor nincs miről beszélni és ilyen esetben eljárás sem fog indulni.

Fontos megjegyezni, hogy mivel a szerző személyhez fűződő és vagyoni jogai is az ő életében és halálát követő hetven évig állnak fenn – kivéve a névfeltüntetés jogát, ami örökérvényű, így folyamatosan fel kell tüntetni minden egyes átdolgozáson, feldolgozáson, újraértelmezésen az eredeti szerző nevét. Az említett drasztikus újraértelmezése pedig általában olyan műveket használnak, melyek esetében már eltelt a védelmi idő.

Lényeges jellemzője a színpadi műveknek a komplexitás, vagyis hogy a színpadi művek esetében nemcsak az „alapmű” (például egy regény) a szerzői mű, így nem csak az áll védelem alatt. A szerzői jogi törvény kimondja, hogy a jelmez, a díszlet, valamint ezek terve is szerzői jogi oltalom alatt áll.

Érdekes helyzet, amikor egy színpadi alkotásnál a darab újonnan készült elemei szenvednek sérelmet. Előfordult például, hogy egy kőszínházba tervezett darabot egy sokkal nagyobb szabadtéri színpadon adtak elő és a díszleteket a díszlettervező engedélye nélkül próbálták meg a szabadtéri színpadra igazítani. Miután neki szerzői joga áll fenn a díszletelemeken is, ezekre a változtatásokra főszabály szerint engedélyt kellett volna kérni. A jogvita végén mégsem állapították meg a mű egységének a sérelmét arra hivatkozással, hogy összességében a díszlet nem változott annyit, hogy az a díszlettervező becsületére vagy hírnevére sérelmes lett volna. Nem könnyíti meg a jogértelmezést, hogy nehéz tisztázni, hogy pontosan mik azok a magatartások, amik a mű egységének a sérelmét jelentik. A jogirodalomban és a jogalkalmazásban is rengeteg vita van az Szjt. 13.§ értelmezése körül. Annak megszövegezése jelenleg még nem a legszerencsésebb - félreérthető és félremagyarázható.

A másik dolog – ami nekem szintén kedvenc területem – az az átdolgozás joga. Alapvető jelentőségű szabály a szerzői jogban, hogy ha egy művet felhasználunk, akkor a szerzőtől erre minden esetben engedélyt kell kérni. A jogszabály példálódzóan felsorolja, hogy mik azok a vagyoni jogok, amelyeket a szerzőnek engedélyezni kell. Ezek között az átdolgozás jogát is nevesíti. A színpadi művek vonatkozásában a gond csak az, hogy mást jelent az átdolgozás a színházi szakmában és mást szerzői jogi szempontból. Szerzői jogilag azt értjük átdolgozás alatt, amikor egy új, származékos mű jön létre. Ennek a származékos műnek meg kell felelnie azoknak az általános feltételeknek, amik a szerzői jogi oltalom feltételeként is meg vannak határozva: hogy egyéni jelleggel rendelkezzen, valamint a szerző szellemi tevékenységéből fakadjon. Ebben az esetben – a származékos jelleg miatt - a mű lényegét érinti az átdolgozás. Ehhez képest a színházi szakma átdolgozás alatt sokkal tágabb kört ért. Ott nem feltétel, hogy a mű lényegét érintse az átdolgozás, és már az is átdolgozásnak számít, ha a művet egy kicsit alakítják – például a mai kor beszédstílusához. Ebben az esetben viszont, – mivel a mű lényegileg nem változik – szerzői jogi értelemben nem beszélhetünk átdolgozásról, maximum egy másik felhasználásról. Ezért gondolnám szerencsésnek meghonosítani a jogi nyelvben is a „színpadra adaptálás” vagy „színpadra alkalmazás” fogalmát, amivel a két szempont, - a színházi és a szerzői jogi - közelíthető lenne egymáshoz.

A szerzői jogi szempontrendszer a saját fogalomrendszeréből dolgozik és én egyetértek azzal , hogy az átdolgozás eredményeként egy származékos alkotás jön létre. Maga a szerzői jogi szabály tehát teljesen rendben van, viszont ez az előbb említett „fogalomzavar” a színházak egymás közötti párbeszédét is megnehezíti, mert nem tudják pontosan, hogy a másik fél mit érthet átdolgozás alatt.

dr. Sápi Edit

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Van még egy hiányosság, amiről fontos szót ejteni. A jogszabály kimondja, hogy a díszlettervező, a jelmeztervező szerzői jogvédelmet élvez, az előadóművészeknek szomszédos jogi oltalmuk van, egyébként pedig szerzői jogi oltalom alatt áll a színmű, a zenés színmű, a táncművészeti alkotás. Viszont a törvény nem nevesíti a rendezőt, mint szerzői jogi oltalomra jogosultat, holott a mű egészének színpadra állítása az ő tevékenységének az eredménye. Ezzel önmagában nem is lenne probléma, hiszen ez a felsorolás nem taxatív, hanem csak a legtipikusabb eseteket rögzíti. A probléma az, hogy itt sem egységes a bírói gyakorlat. Vannak olyan bírósági határozatok, amelyek a rendező tevékenységét kifejezetten szerzői jogi oltalom alatt állónak tartják, ugyanakkor lehet olyan álláspontokat is olvasni, ahol a rendezőt kvázi lektornak tekintik, aki nem visz alkotó tevékenységet a munkájába – így nem hoz létre új alkotást. A rendező tevékenysége és az őt megillető jogosultságok rendezetlenül maradtak a jogszabályban. Ezzel egyébként a korábbi szerzői jogi törvények sem foglalkoztak. Én a magam részéről nem tartom elvetendőnek a gondolatot, hogy valamilyen szinten biztosítsuk a rendező számára a szerzői jogi védelmet - erre a kutatásom során dolgoztam is néhány megoldási lehetőséget.

Miben tér el az uniós illetve más nemzetközi szabályozás a hazaitól? Mennyiben van jelen a színházi aokotások védelme uniós és nemzetközi szinten?

Sok nemzetközi egyezmény foglalkozik a szerzői joggal. Az egyik legrégibb és legfontosabbnak tartott a „Berni Uniós Egyezmény”, ami a színpadi művek jogi oltalmát is rögzíti, de csak annyiban, hogy felsorolja, mint az oltalom alá eső alkotások egyikét. A nemzetközi egyezményeknek igazából nem is feladata, hogy specifikus szabályokat alkossanak. Inkább általános irányító elveket, garanciákat határoznak meg. Azt viszont minden ezzel a területtel foglalkozó nemzetközi szerződés rögzíti, hogy a színmű vagy színpadi mű szerzői jogi oltalom alatt áll, mivel a szerzői mű kategóriájába tartozik.

Az uniós szabályozással picit más a helyzet. Az uniós szerzői jog az adott kor sajátosságaira reagál, az uniós szabályok nagy része általában a felmerülő, konkrét, tendenciózus problémákkal foglalkozik - jelenleg főként a digitalizációra, a technikai, technológiai fejlődésre fókuszál. Így például az információs társadalom szerzői jogi kihívásaival kapcsolatos irányelv, vagy az új műtípusokkal, új felhasználási formákkal kapcsolatos jogi aktusok modern korunk sajátjai. Gondolhatunk itt az adatbázisok, a szoftverek jogi védelmére is, valamint olyan művek felhasználására, amelyeknek a szerzője nem ismert vagy nincsen fellelhető szerzőjük (az úgynevezett árva művek).

Az uniós szabályozás szerzői jogi szempontból óhatatlanul sokkal „töredezettebb”, mint egy nemzeti szabályozás, és nem ad olyan „burkot” sem, mint amit a nemzetközi egyezmények kapcsán említettem. Úgy vélem azonban, hogy egy ilyen területen, mint a szerzői jog, a teljes mértékű egységesítés nem is lenne szerencsés, hiszen minden országnak saját kulturális hagyományai vannak, amelyek nagyban befolyásolják a vonatkozó szabályozási környezetet. Ha teljes mértékben egységesítenénk, akkor félő, hogy ezek a nemzeti sajátosságok elhalványulnának.

Az uniós jog egyáltalán nem tárgyalja a színpadi műveket - még említés szintjén sem. Vannak persze olyan uniós jogforrások, amelyek általánosságban foglalkoznak a szerzői joggal – például a védelmi idő szabályaival és ennek harmonizálásával -, így említhetnénk a közös jogkezeléssel foglalkozó irányelvet vagy a jogérvényesítési irányelvet, melyeket szintén alkalmaznunk kell a színpadi művek adott kérdései tekintetében is. De kifejezetten a színpadi műveket szabályozó uniós jogforrás nincs. Szerintem nincs is rá szükség, mert ezeket a kérdéseket a nemzeti szabályok az adott tagállam kultúrájához igazítva rendezik, mint láthatjuk – legalább minimálisan – jogszabályi szinten, amely szabályozást kiegészíthet a kialakult gyakorlat.

Van szignifikáns különbség az egyes államok szabályozása között? Van-e olyan nemzetközi példa vagy minta amit érdemes lenne a hazai gyakorlatba ültetni?

A szerzői jogban kezdettől fogva nagyon fontos téma a territorialitás kérdése. Én úgy gondolom, hogy egy jól működő szerzői jogi rendszer nagyban építkezik az adott ország kulturális hagyományaiból. Ha összehasonlítjuk a szerzői jogi rendszereket, akkor azt láthatjuk, hogy fontos különbségek vannak nemcsak az angolszász és a kontinentális rendszert összehasonlítva, de a kontinentális jogrendszeren belül is. Ezért ezzel a „nemzetközi példa átvétellel” én személy szerint mindig óvatos vagyok. Vannak nagyon jó külföldi megoldások, amelyekkel én személy szerint szimpatizálok is, de az adott ország kulturális és művészeti hagyományai visszatükröződnek a szerzői jogi jogalkotásában is.

Magyországnak csodálatos kulturális és művészeti hagyományai vannak, és a hazai szerzői jog is egy nagyon szép fejlődési íven ment keresztül az idők során. Úgy gondolom, hogy mindezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Emiatt nehéz átvenni egy az egyben más ország(ok) szabályait.

Itthon viszonylag sok szabály mutat hasonlóságot a német és osztrák szerzői jog megoldásaival, aminek történelmi, jogtörténeti gyökerei vannak. Teljesen nyugodt szívvel és teljes egészében átvehető példát említeni azonban nem tudnék, hiszen az számos további apró változtatást hozna magával, ami nem biztos, hogy szerencsés. Egyébként sok tekintetben nekem nagyon szimpatikus az angolszász megoldás, de épp annyira találhatunk benne a magar kultúrától és hagyományoktól idegen rendelkezéseket is. Úgy gondolom, hogy jó minták – akár ihletként is – használhatóak, de nekünk elsősorban a saját kulturális és szerzői jogi hagyományainkból kell építkeznünk.

dr. Sápi Edit

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Egy színpadi mű részletének bemutatása esetén honnan kezdődik a jogdíj-kötelezettség?

A szerzői jogban ismert a szabad felhasználás fogalma, amikor nem kell a szerző engedélyét kérni és szerzői jogdíjat sem kell fizetni. Ebben az esetben azonban – további korlátok mellett – figyelni kell arra, hogy a szabad felhasználás nem szolgálhat jövedelemszerzési célt. Ennek a szabálynak a figyelembevételével amatőr színtársulatok, iskolai drámakörök előadhatnak akár részleteket, akár komplett színpadi műveket. Részletek bemutatása történhet iskolai vagy állami, egyházi ünnepélyeken – ezek is a szabad felhasználásnak a körébe tartoznak. De belépődíjak szedése esetén egy musical esten előadott részlet nem minősül szabad felhasználásnak - ilyenkor minden egyes esetben engedélyt kell kérni a jogosulttól. Nem is annyira a részleten, hanem azon van a hangsúly, hogy milyen közegben és céllal valósul meg a mű előadása.

A jövedelemszerzés tilalma mellett további fontos szempont, hogy már nyilvánosságra hozott műveket adjanak elő.

Gyakorlati nehézséget jelenthet, ha az előadáskor ruhatárat vagy büfét üzemeltetnek. Vannak bírósági határozatok, amelyek szerint ez kifejezetten bevételnek minősül.

Van egy helytelen vélekedés, amely szerint, ha például egy zeneműből 10 másodperc alatti részt játszanak le, akkor azért semmilyen esetben sem kell jogdíjat fizetni. Ez azért nem igaz, mert a szerzői jogi oltalom nem köthető mennyiségi feltételekhez. Ha például pont egy olyan részlet hangzik el egy műből, amely bár 10 másodpercnél rövidebb, azonban abból teljességgel felismerhető, hogy melyik alkotásból való, akkor a felhasználás rövidsége ellenére is engedélyköteles felhasználásról beszélhetünk.

Mennyire jogkövetőek a hazai színházak?

Sok bírósági határozatot vizsgáltam a kutatómunkám során és azt kell mondjam, hogy nincsen sok közzétett hazai döntés, ami kifejezetten jogsértésre utalna. Ennek több oka is van – de egyik sem az, hogy ne lenne semmi probléma. A felek leginkább megpróbálják együtt, egymás között megoldani a felmerült nézetkülönbségeket, tárgyalásokat folytatnak, megegyezésre törekszenek. Az is igaz, hogy a színházak alapvetően jogkövetőek. Az engedélykérés, a jogdíjfizetés általában rendben vannak, egy-két kivételt lehet csak találni, sokszor azt is inkább figyelmetlenség okozza (előfordult, hogy nem volt engedély a mű előadására, de nem azért mert nem kértek rá, hanem mert nem figyeltek oda a szerződés megírásánál és egy kőszínházi előadást elvittek egy nyári színházba és az engedélyeket erre már nem kérték meg).

Vannak színházi ügynökségek, akik a szerzői joggal, az engedélykérésekkel kapcsolatos folyamatokat felügyelik. Ők azok, akik a legtöbb darabot egy kézben tartják, kiközvetítik a színházaknak hogy milyen darabokat milyen feltételekkel lehet előadni. Miután van egy „közbeékelt” szervezet a szerződéskötési folyamatban, az engedélyekkel általában nem szokott probléma lenni.

Érdekes általánosság, hogy a szerzők jóval rugalmasabbak, mint az örököseik. A színház – vagy az ügynökség – tárgyalásakor sok esetben nem is feltétlenül a szerzővel, hanem az örököseivel nem sikerül megállapodni. Jogvitához az vezethet, ha a színház ennek ellenére színpadra akarja vinni a darabot és az örökösök ezt letiltatják. De ezek is általában olyan helyzetek, amelyeket egy jó szerződéssel lehet orvosolni.


Sápi Edit 2013-ban végzett a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 2013 szeptemberében felvételt nyert a Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájába nappali tagozatos PhD hallgatóként, szerzői jogi kutatási témájával. 2017-ben abszolutóriumot szerzett. PhD hallgatóként a kutatás mellett doktoranduszi érdekképviselettel és tudományszervezéssel is foglalkozott, 2015 és 216 között a Doktoranduszok Országos Szövetsége Jogtudományi Osztályának elnöke volt. Jelenleg a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karának Polgári Jogi Tanszékén dolgozik egyetemi tanársegédként. 2018-ban szerzett PhD fokozatot, majd 2019-ben a Patrocinium Kiadó gondozásában megjelentette első monográfiáját „A színpadi művek szerzői joga” címmel. Tagja a Magánjogot Oktatók Egyesületének, az MTA-MAB Állam-és Jogtudományi Szakmai Bizottság Civilisztikai Munkabizottságának, valamint a Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesületnek, valamint 2020 augusztusától a Szerzői Jogi Szakértő Testületnek.

  • kapcsolódó anyagok
SZERZŐI JOG