Címke: adózás

Az Európai Bíróság C 527/06. sz. ügyben hozott ítélete

Az Európai Bíróság C 527/06. számú ügyben hozott ítélete szerint a munkavégzés helye szerinti tagállamban adóköteles jövedelem kiszámítása során – bizonyos körülmények között – a lakóhely szerinti tagállamban fekvő lakóingatlanhoz kapcsolódó negatív jövedelmeket is figyelembe kell venni.

Uniós központot hoznak létre az adócsalás ellen

Európai uniós központot hoznak létre az adócsalás elleni fellépés összehangolására – jelentette be Kovács László adópolitikai és vámuniós biztos az EU-tagországok pénzügyminisztereinek luxembourgi találkozóját követően.

Adótörvények módosítása – Veres János: csökkenő terhek egyensúlyjavulás mellett

A kormány adómódosítási javaslatai elősegítik a gazdaság versenyképességének erősítését, a gazdaság növekedésének gyorsítását, illetve az adó- és járulékterhek szolid mérséklését, úgy, hogy közben biztosítják a további egyensúlyjavulást – mondta expozéjában a pénzügyminiszter szerdán a parlamentben, az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának kezdetén.

Adó- és járulékcsökkentéssel a feketemunka ellen

A be nem jelentett munka ellen a munkát sújtó adóterhek csökkentésével, a kifehéredés ösztönzésével, a feketén foglalkoztatók büntetésével és például „szolgáltatási utalványokkal” küzdene az EP szakbizottsága. A képviselők a régi tagállamoktól munkaerőpiacuk teljes megnyitását kérik.

Szabó Máté: visszásságok az egyedi regisztrációs adó-megállapítási eljárásoknál

Hátrányos megkülönböztetéssel járhat és a tisztességes eljáráshoz való jog szempontjából is kifogásolható, hogy a külföldről behozott járművek egyedi regisztrációs adóját az egész országban csak Békéscsabán lehet megállapíttatni – közölte Szabó Máté országgyűlési biztos kedden. Az ombudsman szerint egy-egy eljárás befejezésére egyre többet kell várni a jogi szabályozás hiányosságai miatt.

Vegyék végre komolyan az adócsalás elleni harcot!

Ezt üzeni a tagállamoknak az EP jelentése, amelyet szeptember 2-án fogadtak el a képviselők. Jelenleg évi 200-250 milliárd euró tűnik el az unióban adócsalás miatt. Az Európai Parlament uniós stratégiát akar.