Címke: alapjogok

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány kiáll egri Markoth Ferenc Megyei Kórház dolgozóiért

Az egri Markoth Ferenc Megyei Kórház egészségügyi szakember-gárdája, az ott dolgozó munkatársak túlnyomó többségének közössége milyen emberpróbáló küzdelmet folytat azért, hogy a kórház működtetése ne kerüljön magánkézbe. A kórházvédők megkeresték a Nemzeti Jogvédő Alapítványt, mivel a Megyei Önkormányzat és a HospInvest Zrt. között létrejött vagyonkezelői szerződés, valamint ezen szerződés következményei számos jogi problémát vetnek fel. Ráadásul ez az első eset, amely során a magántőke egy súlyponti kórház irányítását kívánja megszerezni.

ORTT: együttműködést terveznek az általános ombudsmannal

A két szervezet közötti együttműködés – közös nyilatkozatokban és fellépésben megnyilvánuló – elmélyítését tervezi az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke és az állampolgári jogok országgyűlési biztosa; Majtényi László és Szabó Máté erről pénteki találkozója után beszélt újságíróknak Budapesten.

NJA:rendőri jogsértés miatt a BRFK-t ismét kártérítésre kötelezte

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Kocsis Imre, a Lelkiismeret ’88 Csoport elnöke újból sikert ért el Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ellen, ezúttal a 2004. december 10-én a Margit hídon történt jogtalan előállítás és azt követő fogva tartás miatti kártérítési perben kötelezték a rendőri szervet kártérítésre.

Zöld út a flashmobnak

Zöld út a flashmobnak

Az Alkotmánybíróság kedden megsemmisítette a gyülekezési törvény azon passzusát, amelynek alapján a rendőrség mérlegelés nélkül köteles volt feloszlatni a bejelentéshez kötött rendezvényt, ha azt bejelentés nélkül tartották meg.

Alkotmánybírósági határozat a gyülekezési jogról szóló törvény alkotmányosságáról

Az Alkotmánybíróság május 27-én határozatot hozott a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény alkotmányosságáról. Az elbírált indítványok egy része a tör­vény egészével szemben fogalmazott meg alkotmányossági kifogásokat, másik része a bejelentési kötelezettségre, illetve a rendezvények feloszlatására vonatkozó szabá­lyokat kifogásolta. A határozat előadói dr. Kukorelli István és dr. Paczolay Péter al­kotmánybírók voltak.

OBH közlemény a gyülekezési jogról

Nem sérült a békés gyülekezés joga a 2008. március 7-16. közötti demonstrációkon. A budapesti Hollán Ernő utcában április 11-én tartott rendezvényeket követő demonstrációkon azonban a biztos visszásságokat tapasztalt a véleménynyilvánítás szabadságához, a gyülekezéshez, a személyes szabadsághoz fűződő, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal és a jogbiztonság elvével kapcsolatban.

Ombudsmani vizsgálat a gyülekezési jog érvényesüléséről

Nem sérült a békés gyülekezés joga 2008. március 7. és 16. közötti demonstrációkon, jogszerű volt a tömegoszlatás, míg a Hollán Ernő utcai tüntetések több visszáságra is fényt derítettek – állapította meg a gyülekezési jog érvényesüléséről folytatott ombudsmani vizsgálat.