Címke: államfő

Az államfő normakontrollt kért az Ab-től az egységes agrártámogatási törvényről

Sólyom László köztársasági elnök véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak (Ab) az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről szóló törvényt – közölte az államfő hivatala szerdán az MTI-vel. Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke szerint az államfő osztotta pártja aggályait. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) tiszteletben tartja a köztársasági elnök döntését és várja az Alkotmánybíróság állásfoglalását – mondta a hírre reagálva Dékány András, a tárca szóvivője.

Az államfő megfontolásra visszaküldte a Háznak a Balaton-törvényt

Sólyom László köztársasági elnök hétfőn megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló törvény módosítását -tájékoztatott a Köztársasági Elnöki Hivatal.

Az államfő a Legfelsőbb Bíróság és az OIT elnökhelyettesével találkozott

Sólyom László köztársasági elnök hétfőn a Sándor-palotában megbeszélést folytatott Kaposvári Bertalannal, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökhelyettesével, és Fazekas Sándorral, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnökhelyettesével – tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-t. A hivatalából távozó Lomnici Zoltán felajánlotta: segít Sólyom Lászlónak abban, hogy a következő főbírójelöltje megkapja a szükséges támogatást.