Címke: büntetőjog

Bűncselekménynek tartja a rasszista képregény közlését a MÚOSZ

A Móricka című vicclap legújabb számában megjelent rasszista képregény közlése miatt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) etikai bizottsága soron kívüli eljárásban kizárta tagjai sorából a lap főszerkesztőjét – közölte a szövetség pénteken.

Előzetes letartóztatásban öt színesfémtolvaj

Előzetes letartóztatásba helyezett öt színesfémtolvajt csütörtökön a veszprémi bíróság, egy gyanúsítottnak pedig elrendelte a házi őrizetét – tájékoztatott a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Bánáti János szerint tisztázódott Helmeczy László szerepe

A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke üdvözli, hogy az utóbbi napokban nyilvánosságra került információk szerint tisztázódott Helmeczy László szerepe a Hír TV-s újságírók állítólagos drogügyével kapcsolatban; hogy az ügyvéd nem működött közre hamis bizonyítékok előállításában. Bánáti János erről csütörtökön beszélt az MTI-nek.

Fenyő-ügy: DNS-minták érkeztek

Megérkezett Magyarországra két albán származású férfi DNS-mintája, amelyet a Nemzeti Nyomozó Iroda a Fenyő-gyilkosság ügyében, jogsegélyben kért a szerb hatóságoktól. A mintákat igazságügyi szakértők vetik össze a tíz évvel ezelőtti merénylet helyszínén talált nyomokkal.

Kizárhatják Helmeczyt az ügyvédi kamarából

Akár a kizárásával is végződhet az az eljárás, amelyet az FTC Pártolói Egyesület kezdeményezésére a Budapesti Ügyvédi Kamara indít Helmeczy László ügyvéd, az MLSZ jogi alelnöke ügyében.

Börtön fenyegeti a legendás sportújságírót

Hétfőn kezdődött meg a frankfurti tartományi bíróságon Jürgen Emig, német sportújságíró pere. A Hessen tartományi köszolgálati rádió és televízió (Hessische Rundfunk/HR) egykori vezető munkatársát vesztegetéssel és csalással vádolják.