Címke: e-közigazgatás

Elektronikus önkormányzat Erzsébetvárosban

Az elektronikus közigazgatás megvalósítására alkalmas “intelligens önkormányzat” létrehozását határozta el Budapest VII. kerülete, jelentette be Szabó Zoltán, Erzsébetváros polgármestere. Ha a törvényi feltételek adottak lesznek, jövő évtől az elektronikus aláírást is használni lehet a kerületben. A három évre szóló, mintegy 50-60 millió forintba kerülő program több részből tevődik össze. Egyrészt a meglévő kábeltelevíziós hálózatra alapozva továbbfejlesztik a kerületi informatikai infrastruktúrát, megteremtik az internetelérés alapjait. A tervek szerint a kerület minden lakosának alanyi jogon jár majd az email-cím (X.Y@erzsebetvaros.hu). Az elektronikus önkormányzat egyik legfontosabb eleme, hogy megteremtik az internet alapú ügyintézés lehetőségét, minden olyan ügyben, amelyben erre a törvény módot ad....

Dr. Galántai Zoltán

Eheti interjúnk alanya Dr. Galántai Zoltán, a Technika az Emberért Alapítvány egyik alapítója.A kezdeményezés célkitûzése szerint a mai Magyarországon szükség lenne egyfajta társadalmi ellenõrzésre is – különösen, ami az információtechnológiával kapcsolatos személyiségi jogokat illeti. Errõl, az alapítvány által – a tervek szerint – évente kiadott Nagy Testvér Díjról, és a nemzetközi vonatkozásokról, folyamatokról érdeklõdtünk.

  • 1
  • 9
  • 10